„...most már a pesti sajtó is boldog, ha egy borzalmas bűntény felderítésének és színes részletezésének szolgálatába állíthatja [szorgalmát]. Az a hatás, amelyet ez a divat egy-egy nagyváros apacs- és féligapacs-társadalmára gyakorol, olyan nagy, olyan csábító, olyan feltétlenül fertőző, hogy ha arra gondolok, hogy ma már az újságolvasók vezetik nyomra a rendőrsé­geket, és hogy ma már egy gyilkosság napján Párizsban is, Pesten is minden újságolvasó egy napra detektívvé válik, és egykettőre felhajtja a bűnöst, akkor azt kell mondanom, hogy inkább boldoguljon a rendőrség sajtó nélkül a maga üldözött vadjával, mintsemhogy tíz­ezer meg tízezer apacs napokon át a saját vérfoltos megdicsőülését, a saját pályájának hisztériás érdekességét, a gyilkosok borzalmas népszerűségének csiklandozó, agyforraló és csábító példáit olvassa az újságban.”
Molnár Ferencet idéztem, aki 1914. január 18-án írta a fenti sorokat.

Molnárnak elképzelése se lehetett a mai médiáról, de előrevetíti annak az árnyékát, mellyel a szórakozni vágyó emberek ma naponta szembesülnek. Én is úgy vélem, ahogyan ő: „inkább boldoguljon a rendőrség sajtó nélkül a maga üldözött vadjaival”, mintsem folytonosan az őrültség, a rossz, a gyalázat és nemtelen magatartás megvalósítóinak hatásával töltekezzen a nagyérdemű, merthogy „ezek a hatások feltétlenül fertőzők” – tartja Molnár.
Fel kellene már ébrednünk.