* * *
Utóhatások
Tegnap este még Micáék itt voltak. Szerettem volna kiáltani: Les enfants: Manger!!! Timo, Estelle, Mátyás et Blanka, Ágoston! De nem kellett kiabálni. Magam kitaláltam, mit egyek, Tücsi is. A fiatalok megelőztek minket. Ma egész éjjel arról kellett volna álmodnom, hogy vezetem az autót, és tartom a sebességet, egyik szemem az úton, a másik a mellettem haladó kocsin, a harmadik pedig a hátam mögött fel-feltűnő országúti cirkálókon van, nem akarnak-e felfalni, félrekotorni vagy tolni maguk előtt. Érdekes módon nem került rá sor.
Micáék ma visszamentek a Balatonra, visszaküldtem velük olyan kajákat, melyek hasznukra lehetnek, mert túlságosan sok ételféleség maradt kettőnkre. Ezeket emésztgetjük. Éppen ebédhez készülünk. A rizst még Balatonon készítette Tücsi. A húst a fagyasztóból teszi hozzá. Az uborka lébényi, a fagylalt maradék.
Mica nagyon szép fotókat készített. Tehette, hiszen igen jó gépet vett magának. Néhányat kattintgattam vele én is. Ma 22 felvételt raktam a többihez. De az övéi szebbek, rajzosabbak. Saját blogjáról (kozonithy) lehet linkelni a fotóira.
Tényleg szépek.
Tegnap Ancsa elmesélte, hogy Danika miféle kalandok után érkezett Kaliforniába. Nem részletezem, de Tücsinek elmondtam, hogy „ne lássam vörös Moszkvát”, ha Amerikába akarok menni. Csiáék is oda-vissza megjárták, Daninak és Csiának egyaránt elkallódott átmenetileg a poggyásza. Valami túlságosan komplikált ezekben az utakban. Én meg úgy járnék, mint a raktárvezető Lakatos, aki kétségbeesetten kiabált New Yorkban az egyik feketével: „Mister izé, nyista bagázs! Hol a csemodánom?” Az meg csak állt és a vállát vonogatta.
Az én angolom se jobb.
Utolsó kommentek