Előfordul aztán, hogy olykor ráunok egy-egy makacsul visszatérő dallamra. Ilyenkor képes vagyok egy másikkal „kiütni” a korábbit. Ha aztán sikerül gyorsan valamiféle hétköznapi tevékenységgel erősen lekötnöm figyelmemet, megszabadulok a sokszor ismételttől is, és azzal is, ami kiütötte.
Megjegyzem, hogy ez épp úgy egyszerre átok és áldás is, mint mindenféle tehetség. Átok, ha szórakozottá tesz, mert valamennyire csak megosztja figyelmemet. De áldás is, mert ha valami kikészít vagy elfáraszt, nemegyszer az előhívott zenék megkönnyítenek, felüdítenek.
Hát hogyne tennék: pl. a Denevér-nyitány, a VII. szimfónia II. tétele, a Három a kislány betétdalai, a Messiás zenekari betétszámai, az Aida vagy a Faust balettzenéi stb. Felsorolhatatlanul sok ilyen van.
Nem véletlen, hogy az idegi panaszokkal hozzá forduló, zenéhez értőket Popper Péter elkergeti: Ne pszichiáterhez járjatok, üljetek le a zongorához, fújjátok a furulyát stb., és az majd harmonikussá teszi lelketeket.
Utolsó kommentek