Fordítva kezdem a nap eseményeit. Délután meglátogattam Tücsit. Mivel az már több mint tízszer fordult elő, alig van hírértéke. Most, hogy egy napot kihagytam, azt vettem észre, hogy műtött lába valamelyest kevéssé duzzadt. Hőemelkedése 37,2. Nyomatják lefelé, és csaknem folyamatosan jegeli a lábát. Reggel megtornásztatták. Rendesen érezte a hajlítgatásokat. Sebgyógyulása halad, nemsokára kiszedik a varratokat. Úgy dolgozik ágyában, mint légtornászok a trapézon, hogy aztán a járókeret segítségével feltápászkodjon. Ma rávettem, hogy jöjjön ki a ház tornácára a napra. Jól érezte magát kb. negyedóráig a verőfényben. Langy meleg volt, afféle vénasszonyok nyara. 28 fok. Enyhe szellő, egyelőre ökörnyál nélkül. Aztán visszakísértem. Útközben elmesélte, hogy ha kiengedik is, legalább három hónap, mire járókeret mellőzésével, bottal járni fog. Az idő hát neki dolgozik, ha kissé lassan is.
Cseréltünk.
Amit vittem, nála hagytam, amit korábban vittem, most hazacipeltem. Felvettem holnapi rendelését: paprika, paradicsom, felvágott, tea.  Vizet is viszek, mert hét végén itthonról kocsival megyek. Az Eucharisztiát már a zsebembe készítettem.
Holnap két kolléganője látogatja meg. Én meg utánuk – délután kb. fél négy felé. Onnan megyek regnumi talira.
Ennyi.
* * *
Nehéz a lektor-korrektorok élete
A héten egyik beérkező kéziratban olvastam, hogy két petesejt találkozásából élet támad. Muszáj volt javítanom két ivarsejtre, mert legjobb tudásom szerint – embernél – két petesejt legfeljebb ásít egymásra. Egy emberen belül meg aztán nem is szokott havonta egyszerre csak egy petesejt beérni a sejtcsírából. Ha a másik ember meg férfi, annak aztán igazán nem szokott petesejtje érni, az ondószálakból viszont kismillió, és ezek szintén fütyülnek egymásra. Sőt. Versenyben vannak, mint a herék az anyaméh körül.
A másikon majdnem felröhögtem. Azt írja valaki egy könyvcsírában, hogy „1986-ban a templom kézen állt”. Mert még ha fejre állt volna, gondolhattam volna tervezési vagy kivitelezési hibára, melynek következtében pl. a toronysisakkal lefelé landolt. De kézen?…
No nem kell sok ész a talány feloldásához. A büszke tollnok azt kívánja a világ elé tárni, hogy a hivatkozott évben elkészült a templom, azaz készen állt. Még ha nem is ezt írja.
Az a szomorú ebben, hogy a helyesírás-ellenőrző program mindkét esetben fütyül az előfordulásra, mivelhogy nyelvtanilag minden rendben van. Az ipse meg, aki nyomdára készíti elő a könyvet, folyóiratot, kap a fejére, ha nem veszi észre a szamárságokat. Arra viszont senki sem fog emlékezni, hogy a nap jó részében ehhez a csendet kívánó feladathoz a feltételek legalábbis változóak voltak.
Így fordul elő, hogy a szegény korrektor megpróbál kikapcsolni, ahogy tud. Hol süketet játszik, hol amikor hozzá beszélnek a többiek, néhány ahá-val, igennel, nemmel, naháttal próbál ott maradni figyelmével a szövegnél.
Ez olykor kínos, különösen akkor, amikor megkérdezik tőle, hogy hány óra van, és ő megpróbálja rávágni, hogy nahát. Ühüm.