Csia ezzel a levéllel lepett meg ma. Muszáj közzétenni, hogy látsszék, szabályos és jó post az övé.

Kedves Mizás! Reggeli sétám alatt ez jutott valahogy eszembe, még most is töprengek, vajon miért. Talán mert majdnem minden reggel megnézem a blogodat, hogy mi foglalkoztat Téged. Így jutottam erre a „badarságra”.
„Az élet útja Zuglóban a BKV szemüvegén keresztül 
A 7-es busz szép volt, de ki emlékszik egyáltalan reá, majd jött a 32-es: gyorsan elhúzott a Nagy Lajosnál.  A 44-es tujának  valahogy sosem volt nagy szerepe az életemben. No de a 65 -os igen. Egyszer leestem a Vadászkertnél a nagy kanyarban, vagy inkább elrúgtam magam,  mert féltem hogy aláesem, Mezősi tanár Úr nagy félelmére.
Aznap esett a hó, és csak a csukám orra fért fel a lépcsőre. Egyik kezemmel kapaszkodtam, mintha az életemért kapaszkodtam volna. Az Amerikai úti megálló után valahogy nem úgy sikerült a helyezkedés, ahogy szerettem volna. Ez még nem lett volna baj, mert sok idő van még hátra a Vadászkertig, de sajnos a szituáció nem jobb lett, hanem rosszabb, mert a tatyóm kezdett szépen lecsúszni a hónom alól. Ettől kezdve éreztem, hogy a kanyarbeli rántást már nem fogom megúszni. A kezemben sem bíztam, amellyel fogódzkodtam, no meg a lábhely sem lett stabilabb. Így kínálkozott egyetlen lehetőségként az elrugaszkodás az utolsó erőmmel. Persze aztán egy nagy „zakó” a hóban, de evvel megúsztam anélkül, hogy a kerekek alá estem  volna.
Visszakanyarodva a korábbi gondolatmenet felé, most Gábor bátyám kapaszkodik a 65-öshöz, majd jön a 67-es. Sajnos, mire végzünk a villamosokkal, jönnek a trolik. A 70-es, a 75-ös  ... a 78-as ... utóbbi tán már nem is troli, hanem trotli.
Hát ne gondolj a trolira még, hanem élvezd egészségben ezt a gyönyörű utazást, ami még előtted áll!
Isten legyen veled  ezen a szép úton.
Love: Csia”
Kedves Csia! Utólagos engedelmeddel itthagyom soraidat. Persze, ha nem szeretnéd, akkor akaratodnak megfelelően törlöm. De kár volna érte. Mizás
:-)