Nemrég beszéltem Éva lányunkkal. Azt mondta: Apa én éppen a fordított korban leledzek hozzád képest: 36 vagyok, te meg 63. Ez így van rám nézve, ma kiváltképpen. Beugrik Kékes Jóska egykori telefonközpontosunk arca, aki megspórolta nekünk, hogy köszöntsük őt neve napján: Maga írt egy csasztuskát magának, magáról: „Ünnepi dalomat zengem, a jó Isten éltessen engem!” stb.
Hajnalban, napkelte előtt ébredtem. Logikus: a napfelkelte egyre késik, én meg rutinból háromnegyed hatkor kelek. Elég méltatlan körülmények között jutott eszembe a reggeli himnusz: „Ragyogva fénylik már a nap, az Úrhoz szálljon énekünk..." Ráadásul még „rút félhomály” uralkodott a lakásban. Már borotválkozás közben másik dallam úszott belém: ez se volt jobb. Egy régi sláger: Henry, the VIII. I'am, Henry, the VIII. I'am, I'am... Ez zakatolt bennem gyógyszereim kávéivással egybekötött habzsolása közben, és egész úton a megállóig. A nap csak akkor kelt, amikor már busszal a Pusztaszeri úton jártunk. Bele lehetett nézni vöröslő koronájába, akkora a szmog vagy a párásság. Most már jöhetett a himnusz: „Ragyogva fénylik már a nap, az Úrhoz szálljon énekünk. Hogy minden ártót űzzön el, járjon ma mindenütt velünk.” Idáig jutottam, amikor eszembe ötlött, mint már oly sokszor a László pátertől látott-hallott fintor: Nem szeretem ezt a nótát, mert Auftaktra indul, a szöveg meg nem. Igaza volt, van neki, mert (bár László Gábor évekkel ezelőtt elhunyt – RIP) a nóta azóta is felütésre indul, a szöveg meg nem.)
Két ötletem is van, melyek segíthetnek. 1. Josquin des Pres motettájára [Tengernek fényes csillaga] jól és törés nélkül ráhúzható a reggeli himnusz. Két versszak után érdemes elszegni: és ezzel a szöveggel vagy effélével befejezni: Imádunk Téged, maradjál köztünk. AMEN.
Majd a második két versszak akár este is folytatható. Némileg variált kezdéssel: „Most hogy a nap már távozott, s az óra újra éjt hozott, lemondásunk szent éneke, legyen az Úr dicsérete...” etc. Ami izgalmassá teszi a dolgot, hogy zavartalanul énekelhető a szokott négy szólamban. Persze van más megoldás is. Íme a második: Jól illeszkedik Sebő Ferencnek a József Attila Altató (Aludj el szépen, kis Balázs) c. versére írt dallamához a reggeli himnusz szövege.
Próbáljátok meg azzal is!
A reggeli misére pókerarccal indulok, ahogy illik. Mindig Gellért napon születtem, amely nap 1946-ban még ha jól tudom, Fogolykiváltó Boldogasszony ünnepe volt. Tehát póker arccal indulok, mint amilyen az általános iskolában Embulisszimónak (Hamvasnak) volt. Nagyjából sikerül is szordinálni szülnapomat.
Magamat is meglep, hogy szerepekbe öltözöm, én, akit sose foglalkoztatott a színészkedés lehetősége, akit kifejezetten zavart, ha felhívtak felelni, ha el kellett mondanom egy verset, ha fel kellett olvasnom saját, jól megírt dolgozatomat.
Mondok példát: Hetykén a fejemre vágom fehér kalapomat, és zsebre vágott kézzel közlekedem az utcán, s azt képzelem, hogy én vagyok Terence Hill. Aztán magamhoz térek, kiveszem zsebemből a kezemet, és magamtól némiképpen eltartva megyek tovább, mert tudatosodik bennem, hogy talán inkább Piedone (Bud Spencer) vagyok, a dagadt. Hordó hasam és szuszogásom alapján egyértelmű. Ebbe belenyugodva folytatom utamat, aki – lám – hol Stan, hol Pan. Ma is folytatni fogom, felmegyek pl. sajátlábúlag lábadozó feleségemhez: „ha felmegyek a budai nagy hegyre...” (Mit tegyek, ma ilyen nótás kedvem van: Kalapom-pom-pom, kalapom-pom-pom, jól a fejembe húzom...)