Márai Sándor Bolhapiac című tárcanovelláinak estem neki. Igazán nem
akarok epigonja lenni, de még manierizmussal sem vagyok vádolható,
noha meglep stílusbeli hasonlósága. Már egyszer szembesültem azzal,
hogyan próbál szerkezet nélkül írni. Én is próbálok, de az írókkal
ellentétben a szerkesztést bőven igénylő nagy művek hiányoznak - és
hiányozni is fognak - az életemből (pl. regény és hasonló műfajok). A
nagy lélegzetű műveket nem helyettesíti az az 1400 postom sem, mely
idáig elkészült. Visszatérve a tárcanovellákra, a Kártyajós című pl.
ugyanúgy szabad asszociációkat tartalmaz, mint Impromtu címen megírt
dolgaim (utóbbiak 75 db egy-két oldalas írásom.)
Márai valamit elgondol, majd elindul "gondolati úton" a "saját feje
után", hogy megérkezzen valahová. Ezt művelem magam is.
A dolog nem új. Amikor elkezdtem cikkírással foglalkozni, hamar
belebotlottam egy sajátos műfajú projektbe, egy lap paródiájának az
összeállításába. Vittem a főszerkesztőnek a kéziratot, aki azonnal
beleszeretett. Csak azt kérte, hogy egy neki kedves témát is tegyek
hozzá. És itt jön a lényeg.
- Már alig van időm, hogy elgondoljam, mi legyen benne.
- Eszedbe ne jusson gondolkozni rajta, csak írd meg - felelte. - Minek
neked idő?
Közel húsz éve feltett kérdése most is fülembe cseng. Rég el kellett
volna felejtenem, hiszen azóta annyi szó elhangzott. Erre mégis
emlékezem, mert valamiért nagyon megragadott. Jól látott valamit, amit
én nem. Mert nem elmélkedni szerettem az írás mikéntjén, hanem
gyakorolni az írást, mint pl. zeneszerző a kottázást. Kiírni magamból,
ami a fejemben motoszkál az adott témáról.
Megjegyzem: az én stílusom nem mindenkinek tetszik. De hadd egészítsem
ki a megjegyzést: Nincs olyan szerző, akinek a munkái mindenkinek
tetszenek, hiszen nemcsak mi nem vagyunk egyformák, ízlésünk sem az. A
legtöbb, amit tehetek: Bocsánatot kérek mindenkitől, akitől idegen az
én hangvételem. Hiába kérnének, hogy változtassak stílust, ha akarnám, se tudnám
másképp írni, mert az már nem én volnék „a magam módján”.
Utolsó kommentek