Alig volt időm jó étvágyat kívánni.
Csaknem elpusztítottuk az egész csuszát. Most nem ittunk hozzá bort, hanem egy
jókora almát vagdostam fel a főétel után.
Nem maradtunk hát ma sem éhesek. Biztos, hogy így van, mert megkérdeztem Tücsitől,
Micától: – Holnap mit főzzek?
Nagyon helyesen – nem válaszoltak.
Kinek jár a másnapi kajáláson az esze, amikor teljesen jól lakott?
Ha már kaja…
Mára nyolc füge ért be. Mise után leszüreteltem őket.
Szeretjük.
Még egy van a tálon.
Felszedtem egy mogyorót is, de üres volt. Három bokor ontotta idén is a mogyorót,
de nem volt, aki összetakarítsa a bokrok alól. Azért még hozok fel, hogy megtudjam,
milyen volt az idei termés.
Este Tücsi nélkül indultam a taizéi imaórára. Kivételesen magammal vittem a fényképgépet is, mert jóllehet több, mint egy évtizede havi rendszerességgel van ez a fajta alkalom a plébánián, emlékezetem szerint soha senki sem készített egyetlen fotót se róla. Persze nem megzavarni indultam oda, így hát csak két képet lőttem, egyet a taizéi templomablakokat idéző képekről, a másikat a csoportról, ahogy a miatyánkhoz felállnak az oltár köré. Már megnézhetők a fotóim között.
2009.10.05. 14:29 emmausz
Szakmát tanulok
Most pl. főzni. Három zacskós paradicsomlevest töltöttem hat
deci forró vízbe, hozzá a jól összekevert masszához egy marék kétszersült leveskockát.
Hármunknak készült, de csak ketten kértünk belőle. Mivel csak frissen az igazi,
a tészta kevergetése közben megettem a levest, a villával összetört fél kiló túrót
(ne röhögj, nem félki lótúrót) a nagy pohár tejföl felével összekevertem, 3
percre bedugtam a mikrohullámúba. Közben felszeleteltem a vett
mangalicaszalonnát. Baromi zsíros. Ezért elég nagy kockákat vágtam, hogy maradjon
egy kis rágható pörc is a rengeteg zsír mellett. Mindenesetre előszedtem a
tegnapi halat is, ha szükséges, vagy ha valaki jobban kívánná. Mire elkészült a
sültszalonna, és kifőtt a tészta is, (Korona fodros kocka) a terjengő füstöltszalonna-illattól
megmámorosodva mindhárman úgy döntöttünk, hogy a hal jó lesz később is. Már
dugtam is vissza a hűtőbe. Csakugyan később kerül rá sor.
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr85168633
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek