Megszámoltam az Urat – mondja plébánosunk, miközben a hét
napjaira való Eucharisztiát tartalmazó pixist a tenyerembe nyomja. – Ezt írd
meg a blogodban – teszi még hozzá.
Lám – megírtam. De vajon értitek-e az érthetetlent, amiről Aquinói Tamás Dicsérd
Sion c. himnuszában így ír [ford.
Sík Sándor]:
„Non confractus, non divisus
Integer accipitur
Sumit unus, sument mille,
Quantum isti, tantum ille,
Nec sumptus consumitur.
Aki veszi, meg nem osztja,
Meg nem töri, nem szakasztja
Veszi egy és ezrek veszik,
Mindenek épen veszik.
S minden egyenlőn kapja részit,
Mégis: nem fogyatkozik.”
Azt mondjuk: egy az Isten, aki három személy.
Azt mondjuk: egy keresztáldozata volt a Mesternek,
Jézusnak, ez jeleníttetik meg minden mise Őt
jeleníti meg a „megtört kenyér”-ben.
Mind Őt vesszük, noha egy.
Mind belőle részesülünk, noha oszthatatlan.
Merthogy ennyire akarta, hogy közünk legyen egymáshoz.
Akárhányat számolunk le belőle: egy.
Ha részekre törjük, a részek mindegyike egy.
Ha vesszük, egy leszünk Vele.
Hogy miért?
Mert így hagyta meg végrendeletében
Vegyétek és egyétek, mert ez az én testem…
Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.
Próbálom csendben megélni a titkot.
2009.10.11. 14:18 emmausz
Az oszthatatlan szétosztása
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr585168643
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek