Az ég!
Mi zöld
A föld! – kiáltott fel Petőfi.
Tegnap a zöld földről vettem témáimat, egymás után kétszer kattintottam hazafelé mentemben a házak közötti mohos gyepen elterülő avarszőnyegről.
Az ősz színei nagyon sokfélék.
Nem tudok velük hetek óta betelni.
Hol a fák színeit próbálom az áttűnő napfényben megfogni, hol a földön heverő avarét. Otthon az egyik képet zoom-oltam. Egyenesen festőivé vált.
Csakugyan leginkább olajfestményhez hasonlít.
Szerencsére megválaszthattam, hogy a kép melyik részét vágjam ki.
Ez a kompozíció gazdagságát alapvetően meghatározta.
Annyiféle változat készülhetett volna arról az egy képről, mint a kaleidoszkóp mintái. Csak a színeket és a nagyítás mértékét kellett volna változtatnom és a képkivágást.
Hallatlan gazdagság ez.
Ma az égre meredtem a masinával.
A szerk. ablakából egy hársat és egy fűzfát céloztam meg.
Mindkét kép plein-air tulajdonságokat mutat. Különösen a hárs érdekes, ahogyan a kék ég és a zöld föld(ből kinövő fa) áttűnik egymásba.
A fa zöld csipkét rajzol a kék háttérbe.
Ez fogott meg. Ez a ragyogás, a természet játékossága, színgazdagsága, formavilágának megunhatatlan változatossága.
Varietas delectat – mondja a római közmondás. Igazuk van évezredek óta.
A változatosság ma is gyönyörködtet.
Utolsó kommentek