Ma, október 3http://emmausz.blog.hu/media/image/200910/1-én hajnali hat órakor kipattantam a kapun, hogy megelőzzem a tömeget az üzletközpontban. Azért nyitásra nem sikerült odaérnem, már csak azért se, mert a kocsi minden ablaka merő jég volt. Az idei őszön első alkalommal ébredtünk fagyra. A fákat is váratlanul érte a zord idő, mert egyre-másra dobálták lefele még alig sárga leveleiket. Azért öt perc alatt életet leheletem a verdába, és irány a bolt.
Idén minden korábban van.
Mondom, még októbert írunk, ha az utolsó napját is, és mit látnak szemeim? Az Auchanban megjelentek az üvegbúra alatt vesztegelő mikulásfigurák. Még mindig el lehet adni a vízzel helyettesített levegőből felrázás után szállongó műhavazást imitáló műanyaggömböket. Kicsit bonyolultra sikeredett a tárgy leírása, de hát ilyen bonyolult.
Felebarátaim!
Már a műhó se a régi! A régi vagy öt percig kavargott a „forgatagban”, ha alapos vihart indukáltam a „pohárnyi vízben”, ma meg semmi. Felrázom, öt másodpercen belül lelappad a műanyagpadlóra a műhó. Talán nehézvízből készül a nehézhó.
Persze nem akartam venni, de mégis.
Tehát: A karácsonyi szezon itt már októberben megkezdődött!
Újra kapható a hatalmas vörösposztó-zsák, hogy televásárold ajándékholmikkal.
Csakúgy mint tavaly és azelőtt, kapható kötélhágcsón kapaszkodó télapó, s ha nem szégyelled magad, rakhatsz a fejedre rugóspánttal rád szoruló szarvakat is. Ezenkívül is még elég sokféle sz…vas kapható. 
Abba is hagyom ezt a témát. Inkább elmesélem, hogy a tegnap befejezett – Szentendréről és környékéről szóló – antológia végén egy Szeberényi Lehel novella olvasható. Arról szól, hogy a férfi és a nő hogyan várják egymást, s hogy néhány évtizeddel a mobil telefonok megjelenése előtt milyen gyakorlati problémát jelentett, ha nem beszélték meg egymással a felek, mikor, hol fognak találkozni. A pasas kiszámolja, hogy ha megvárja a busz ellenjáratát, és nincs rajta a felesége, akkor bebuszozhat a HÉV-hez, mert közben nincs pluszjárat. Kissé hosszas volna idemásolni a történet fordulatait, legyen elég hozzá az, hogy mikor már eléggé sokat várta a pasi a feleségét itt, meg amott, mégiscsak hazament. Naná, hogy órák óta otthon várta őt – egyre nagyobb feszültségben – az asszonya. Az olvasó (én) meg végig reméltem, hogy csak összejön már ez a randevú, és nyugvópontra ér a történet. Elég sokáig kellett rá várni.
Szeberényi lefogadom, hogy leselkedett. Kb. negyven évvel ezelőtt mi is lazán abban állapodtunk meg azzal a lánnyal, akinek udvaroltam, hogy a Margit-híd hídfőjénél találkozunk. Vártam egy-két órát, ő is másfelet. Én a budai, ő a pesti hídfőnél. Majd elment hozzánk, rá fél órára én is. Otthon aztán találkoztunk. Akkorra ő már átmelegedett. Én még fáztam egy kicsit. Igaz, hogy így volt, T.?