Ma három képet készítettem egy falanszterről, egyet pedig
egy templomról.
1. A falanszter tisztességes neve Faluház, ötezer(!) ember lakja, és 1,2 md forintért korszerűsítik. Az EU-ökoprogram részeként a teljes költségek 33%-át az Ökoplusz program állja, 40%-a az önkormányzaté, 27% a tulajdonosok önrésze. Kb. 120 ablakot számolok egy sorban. A totál képre zoom-olva látszanak a munkások a jobb szélen.
Megérdemlik az ott lakók, hogy olcsóbban jussanak meleghez, hideghez.
Még néhány adatát az Óbuda-lapról másoltam. „Magyarország legnagyobb lakóépülete, az óbudai 315 méter hosszú, 15 lépcsőházból álló, tízemeletes, 886 lakásos ún. Faluház, az év végéig teljesen átalakul. A felújítás során a hatalmas panelházba ötkamrás műanyag ablakokat építenek be, 10 cm-es szigetelést kap a homlokzat és a tető, utóbbira 1500 m2 napkollektort telepítenek, amely a melegvizet adja majd a háznak (a fűtést továbbra is a FŐTÁV biztosítja). A Faluház megújulásával a felére csökkenhet az épület jelenlegi energiafelhasználása.”
2. A Szent Péter-Pál-templom az Árpád-híd déli oldalán áll. Sikerült olyan felvételt készíteni róla, ami leginkább egy színezett régi rajzos levelezőlapra emlékeztet. A híd alól kaptam le az épületet, mert elölről a fák takarása miatt csak télen érdemes, amikor lekopaszodnak. Szeretnék akkor visszatérni a témára. Maga a kép mintegy egyhatoda sötét a felüljáró árnyképétől. Ez a sötétség valamelyest támadja a templomot. De nem ez a valóság is? Az egyház tekintélyét ahol lehet, sokak próbálják kikezdeni. A másik figyelemreméltó, hogy a képkivágásban elég sok reklám maradt. Ez is szándékos. Avagy nem próbálkozik-e a világ bálványokat állítani Isten helyébe?
Személyes kötődésem is van a helyhez. Első emlékeim az ötvenes évek második felére datálódnak. Apánkkal Zuglóból indulva jártunk ide vasárnaponként Mécs Lászlót hallgatni, aki késő délelőtt misézett és prédikált. Egyik emlékezetes anyák napi beszédén sokan sírtak. Olyan beleéléssel mondta el A királyfi három bánata. c. versét.
Magam sokat szenvedtem is a megtett út hossza miatt. Mennyit vártunk a Váci úton a 33-as villamosra, mely átvitt a hídon. Mennyit fáztunk a villamosra várva. A templomot se fűtötték. Mire téli időben hazakeveredtünk, ugyancsak kihűlt a cipőtalpunk, és minden, ami fölötte volt. Persze annál jobban esett nekilátni a meleg lakásban a meleg ünnepi ebédnek.
Mindenesetre hatásos, tartalmas beszédek fültanúja lettem 10-12 éves koromban tesóimmal együtt. Csak súgva mondták el a felnőttek: „nemrég szabadult a börtönből a papköltő”. Ez csak növelte a nimbuszát közöttünk. Emlékképpen álljon hát itt A királyfi három bánata:
Amikor születtem, nem jeleztek nagyot
messiás-mutató különös csillagok,
csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.
A többiek láttak egy síró porontyot,
de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot,
mintha babusgatná a szép napkorongot.
Maga adta nékem édessége teljét,
úgy ajándékozta anyasága tejét,
hogy egyszer földnek bennem kedve teljék.
Isten tudja, honnan, palástot kerített,
aranyos palástot vállamra terített,
fejem fölé égszín mosolygást derített.
Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat,
ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat,
mint királyi ember királyi urának.
Amerre én jártam, kövek énekeltek,
mert az édesanyám izent a köveknek,
szíve ment előttem előre követnek.
Amíg ő van, vígan élném a világom,
nem hiányzik nekem semmi a világon,
három bánat teszi boldogtalanságom.
Az egyik bánatom: mért nem tudja látni
egymást a sok ember, a sok-sok királyfi,
úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni?
A másik bánatom: hogyha ő majd holtan
fekszik a föld alatt virággá foszoltan,
senki se tudja majd, hogy királyfi voltam.
Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna,
minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna:
kamatnak is kevés, nagyon kevés volna.
Utolsó kommentek