Péter kedvesen említette, hogy Kriszta felolvas blogomból, és fel-felnevet rajta. Lám, mondom, ha akarná a társulat, ki is adhatná – némileg megszerkesztve.
De tapasztalom, hogy nem kap rajta. Értem én, értem: a blog nem könyv: más műfaj.
Bár a csoda tudja.
Az összes korábban élt író morfondírozó jegyzetei teljesen hasonlók. Jobb híján elkeresztelték őket „füveskönyv”-eknek.
Erről asszociálom: Kiadható volna egy újabb sorozat ilyesfajta címmel: „A világ legszebb füveskönyvei.” (De ez is csak akkor működik, ha pedigrés nevek soroltatnak fel a tartalomjegyzékben. Vö. egykor az anekdotákról írtakat. Ha Deák Ferenc mondta, akkor szellemes, hjHa Kis István, akkor mitől volna az?)
Visszatérve a Péterrel folytatott eszmecserére, elmondtam neki, mennyire jó halászlé készült az általa pecázott halból.
* * *
Rendbetették azt az útvonalat, melyen naponta közlekedem. A Zöldlomb utca új
burkolatot kapott. Tetszik, hogy simán lehet rajta közlekedni, s nem tetszik,
hogy telerakták erőszakos jelzésekkel.
Több helyen – az úttestbe épített kockakőből kirakott – szigetek terelik a
buszokat a megállók után, sávváltásra kényszerítve őket. Az úttervezőknek legyen mondva, ma ezekbe a „siklató akadályokba” egy-egy terelőtáblát szúrtak. Lassan leginkább karácsonyfára emlékeztetnek a közutak.
Különösen is idegesít az, hogy a járda mellett parkolósávot létesítettek, majd
egy kerékpár-sáv következik, és legbelül egy sáv az autóforgalomnak. A
meglehetősen lejtős úton még elképzelni is rossz: mi történik, ha egy
kocsijában ülő sofőr kinyitja a kocsi bal első ajtaját, amikor egy 40–60 km/h-s
tempóban közlekedő bicikli érkezik féktávolságon belül. A kerékpáros biztosan
elszáll, és ... vagy meghal, vagy sem. Hogy lehetett ilyen szörnyűséget
kitalálni?
Még az is emberibb lett volna, ha a belső sávot jelölik
kerékpáros sávnak. Kevesebb kockázatot jelentett volna a cangásoknak.
A magyar útvezetés homlokegyenest eltér a nyugat-európaitól. Legalábbis a
Rómában érvényestől. Olyan szembeszökő az eltérés, mint a diktatúra és a
demokrácia közötti.
Budapesten telerajzolják az úttestet azzal, hogy itt és csak itt mehetsz. Meg
ne próbálj letérni róla, mert tankcsapdába ütközöl, ld. feljebb, büntethetővé
válsz helyszíneléskor stb. Rómában senkit sem érdekel, van-e valami az útra
festve, vagy nem. Annyi kocsi tolakodik úti célja leggyorsabb elérése
érdekében, ahány elfér az utca széltében. Nem az utasításokra, hanem egymásra
figyelnek, és ez hatalmas különbség. Akkora különbség, mint a diktatúra és a
demokrácia közötti.
De amikor leesik az első hó, megszűnik az összes íróasztal mellett
megálmodott elképzelés. Egyenletes lesz járda és úttest, fehér mossa össze a
sávkijelöléseket. Olyan zavarba ejtően így van ez, hogy aki nem ismeri az út
vonalvezetését, könnyen bajba kerülhet.
Viszont megszűnik a sokszor „faxnis szabály”, olyannyira meg, mint az
adóhivatal rigorozitása az ügyféllel szemben utóbbinak a halála esetén.
Utolsó kommentek