Ez kicsit bonyolult lett, de mindjárt megmagyarázom.
A fotózáshoz élményre van szükség, benyomásra, mert maga az elkészült fotó egy
alkalmi impresszió tükrözése, megörökítése több-kevesebb időre. (Amíg el nem
vörösödnek a színek, amíg ki nem fakul a fekete-fehér kép, amíg le nem törlik
az informatikai eszköz(ök)ről végleg, amíg ki nem dobják az utódok, akik nem is
értik, miért, s főleg kiről készült egy-egy kép. Tehát tudomásul kell venni,
hogy a fotó is csaknem efemer.)
Hogy az impresszió milyen múlékony, hadd írjam meg mai kísérletemet. A nap
megsütötte a házunk előtt álló nyírfa kikerics sárga lombját. Olyan volt, mint
az orosz filmek őszi tajgájának ábrázolata. Előkaptam a gépet, bekapcsoltam,
tájképre állítottam, a szúnyogháló-rolót felengedtem, és látom, ahogy „elsápad”
a fa. A lenyugvásra készülő nap felhő takarásába került, a sugárzás annyira
lelanyhult, hogy egy pillanat alatt
kialudt a varázs,
mint a tábortűzé,
amikor láng helyett
marad csak a parázs.
Aki tehát fényképezni szeret, annak az esetlegességekkel állandóan számolnia
kell. Ha egy meteor lehullt, hiába kapkodsz a géped után.
Késő.
Lehet, hogy egyszer s mindenkorra késő.
Nincs mit tenni, el kell raktározni a kimaradt élményt, és ha máskor is alkalom
kínálkozik rá, élni kell vele. Én pl. ma csak
azért is lefotóztam a puha mohát, merthogy a címe már két nap óta bennem
motoszkál: (Grönland). Hát akkor készüljön el a kép is.
Na nem lett tökéletes, de a beállításokat még sokáig kell(ene) tanulnom.
Utolsó kommentek