Ezek a feszességek teszik, hogy olykor szép témák lefotózása késik, vagy teljesen elmarad. Egy mellékutcába kellett volna visszagyalogolnom a látványt megörökíteni. Az utcai lámpáknak a nedves macskaköveken megcsillanó sárga fénye kapott meg. De nem adtam rá időt magamnak. Ha pedig a Pusztaszeri útnál leszállok a buszról, a felkelő nap vékony vörös pírját fotózhattam volna le, ahogy készülődik a reggel a Gödöllői dombság mögött (és minden, ami közte van, Budapestnek egy szelete).
Nem így történt.
Részint sajnálom, részint pedig tudomásul veszem, hogy tíz-húsz percet megtakarítottam az utazási időből. Merthogy dolgozni járok teljes állásban, és minél korábban indulok, annál emberibb körülmények között utazhatok. Délután is a nagyobb csúcs előtt indulok haza.
Így hát a korahajnali felvételek csak részben valósulnak meg, némi kompromisszum árán. Többnyire elkapkodom, mert hajt az idő.
Újra csak azt kell hangsúlyoznom, amit oly gyakran teszek: Ez a világ nem tökéletes, minden töredékes benne, esetleges, fejlődésben vagy éppen hanyatlóban lévő.
A fényképek egy része talán később megvalósulhat, vagy ha nem, akkor majd más témákat rögzítek.
Olyan ez, mint a zeneszerzők munkája. Ha Mozart tovább élt volna, feltehetően további szép műveket írt volna. De mert igen fiatalon ment el, legfeljebb fantáziálhatunk a meg nem született művekről.
Beérkezve reggel a misén döbbentem rá: Ma Katalin van.
Isten éltesse a Katákat! Kettőt azért mert lányom és húgom, a többit pedig azért, mert nem rokonom.
Utolsó kommentek