Egy 2000-ben kiadott könyvet szürcsölök Micáék jóvoltából. (A mi nyelvünk) Rövid írások, versek szólnak az anyanyelvről. Olyik nem félti, olyik meg széltül is óvná. Mondanom se kell, mindnek igaza van. (Meg nekem is, aki használati eszköznek tekintem, és nagyon szeretem, mint egy jó szerszámra, úgy tekintek rá. Tisztogatom, alkalmassá teszem állandó használatra, és megpróbálok segítségével teljesíteni. Most, itt két rövid megjegyzéssel élek csupán, amelyeket alkalomadtán majd bővebben is kifejtek. Az egyik, hogy az eltelt kilenc év során milyen sok szerző meghalt. Csak az általam valamennyire ismertek közül kapásból: Beke György, Faludy György, Gyurkovics Tibor, Határ Győző, Károlyi Amy, Nagy Gáspár, Sütő András, Szabó Magda, Takáts Gyula, Tüskés Tibor, Vidor Miklós. A másik pedig a nevek zenéjének és jelentésének teljes elkülönülése.
Megpróbálom ezt egy kicsit kifejteni az ábécébe rendezett nevek példáján. Baróti eszébe jut-e valakinek, hogy Barótról származó emberről van szó. Analógiák: Bényei – Bénye, Berzsenyi (bözsöny?), Bisztray, Bodosi, Böröndi, Csanádi, Csányi, Csiki, Csokonai, Csoóri, Debreczeni, Déry, Devecseri, Döbrentei, Garai, Gárdonyi, Gömöri, Gyulai, Haraszti, Inczédi, Káldi, Kálnoky, Kányádi,Károlyi, Keresztury, Kibédi, Kisfaludy, Kodolányi, Komjáthy, Kosztolányi, Kölcsey, Kőváry, Ladányi, Lisznyai, Márai, Mindszenthy, Nádasdy, Nyéki, Páskándi, Péchy, Sárközi, Sumonyi, Szakonyi, Szeberényi, Szentmihályi, Szepesi, Szilágyi, Tabi, Tamási, Temesi, Váci, Vészi, Villányi, Vörösmarty, Zilahy.
Nincs időm utánamenni, hogy mind csakugyan helységnevek-e. A lényeg, nem ezekre a helységekre, városokra és falvakra gondolunk, ahová valósiak voltak, vagy ahonnan művésznevüket vették. Az irodalmárok arcéle, köteteik jelennek meg a nevek elhangzásakor.
Olvasom – nagy élvezettel – Karinthy Frigyes vallomását: „Amikor a szénkereskedő előadást tart a kokszról, közben ezt ismételgetem magamban: Én kokok, te koksz, ő kok. És amikor egy rezgő szakállú miniszterrel beszéltem egyszer, és ő azt mondta: „Mérvadó”, én magamban azt kérdeztem tőle: „mér ne volna vadó”, valamint jó hitvesemnek, aki csitított, hogy ne mérgelődjek, annyit feleltem bensőmben: „mér ne gelődjek?”…
Magamban felordítok: Én éppígy szoktam magamban tréfálkozni: Ha vanna, ha jó, ha bakukk, ha bla-bda;  esem-ess, e(z) se Emese esemese. stb, stb. Mi már a Tí-már utcánál járunk.
Néha hangosan is kitörök. A tegnap hallott vicc pl. így hangzik: Miért nevezi kisszekundnak az autóját a zenész?
Mer’ cé-desz.  Nem mindig örülnek ezeknek a poénoknak.

* * *
Mai csasztuskám:
Az én időm értékes.
Versem – időmértékes.
* * *
Ma hajnalban egy képet készítettem az ébredés előtti lakótelepről. Hangulata van. (Katt. Fotóim link) A kép elég sokba volt. Az a néhány másodperc, mely a beállításhoz kellett, egy közlekedési lámpaváltással járt. Ezért a későbbi HÉV-et értem csak el, s vártam rá, az pedig csak a későbbi buszt érte el. S vártam rá. Csupán annyi megtakarítással dicsekedhetek, hogy digitális lévén a gép, nem került pénzembe a film. :-)
És most mindenkinek jó éjszakát.