Mickey webnaplója

Egyszer egy ember terjesztette eme jellegzetesen kegyetlen eszperente textet, melyet egyszer fejembe vettem, benne eltettem, s el nem felejtettem: „Gyerekek! Nekem ne rendetlenkedjetek, mert megverlek benneteket.” – ebben elrejtetten megjelenttetett ember ember ellen rengetegszer megtett rettenetes s ellenszenves cselekedete.
Magyarul szerepel benne az örök individualista ego (nekem), a tőlem származó tiltás (ne), és annak a kifejezése, hogy fölötted állok és letiporlak (megverlek) titeket, tőlem különbözőket (benneteket). Ennél szörnyűbb mondat nem kell annak ábrázolására, hogy nagyon is valós a létért folytatott harc, az erőszak, a diktatúra, a nyílt vagy burkolt agresszió, ez az e világra jellemző valami.
Szemben áll vele az Istentől akart valóság, „a szelídeké lesz a föld”, mely most még nem az. A szeretetlenség millió válfaja érhető tetten a földön. Ez ellen veszi fel a kesztyűt Mustó Péter, és még oly sokan, akik megpróbálják kikutatni az érdekek rendszerét, a társadalmi különbségek okait, forrásait, gyökereit, hogy elvághassák valahogyan. Nem tudom, miben bíznak? 1. Szegények mindig lesznek veletek. 2. Az érdekek sajátja a rejtettség. 3. Rombolni hatványozottan egyszerűbb, mint építeni. 4. Nélkülem semmit se tehettek, hangzik a Mester figyelmeztetése. Utóbbival együttműködve, mindenféle intézményesedést kerülve próbálják szegény környezetük megértése útján emelni őket. Emberileg tekintve kifejezetten szélmalomharcnak tűnik ez a törekvés. Hatalmas hitet feltételez, és bizalmat az Úrban. Tudják, hogy nem megy gyorsabban a humanizálás, mint amekkora mértékben a kegyelem diktálja. Ám eszközök nélkül hogyan hasson a kegyelem? Hogyan üthetnéd meg a főnyereményt, ha nem veszel lottószelvényt, nem töltöd ki?
Megpróbálok kivenni néhány gondolatot Mustó P. könyvéből. Ezt írja: „Az egyszerűséget kedvelem, nem a luxust. Mindig szerettem volna, hogy kevesebb holmim legyen. Tíz évig volt autóm, és még most is szeretek vezetni, de örülök, hogy le tudtam mondani róla, szabadabb vagyok, egészségesebb gyalog járnom, közelebb vagyok a természethez.
Sosem leltem örömömet a privilégiumokban, ne hajbókoljon senki sem előttem. Nem vágyom a nagy emberekkel beszélni, tárgyalni, hozzájuk tartozni.” (218.) Hozzám nagyon közel állnak ezek a gondolatok.             
1984-ben írja: „Közép-Amerikában az utóbbi években kb. 50 papot, apácát, rengeteg katekétát, összesen mintegy 100 000 keresztényt gyilkoltak le, sokat közülük a legembertelenebb és legkegyetlenebb kínzások után. … Ők közelebb vannak Jézus személyéhez és tanításához, mint azok a papok és főpapok, akik saját paptársaikat jelentik fel a katonai hatóságoknál…” (221.)
„Mi, szerzetesek sokszor felülről, kívülről szólunk bele a szegények életébe, mintha gyerekként kezelnénk őket.” (235.)
Könyvét röviden összefoglalva zárószót ír a végére, melyben ezt az apokaliptikus képet olvasom: „A kitaszítottak egyre többen lesznek, milliók halnak éhen, míg az emberiség parányi százaléka dőzsöl, pazarol, milliókat, milliárdokat rabol.” (254.)
Summázata végül is ez: „Isten egyértelműen a szegény mellett foglal állást. A keresztény tehát Isten példáját követve az elnyomottat észreveszi, mellé áll, emberi méltóságára figyel.” (256.)
Kicsit célzatosan készítettem ma szép és rút képeket. Szépek a tájak, egy szépen formált templom, egy facsoport. Rút az összefirkált buszmegálló eldobott csikkekkel és a szétrugdosott üvegfal törmelékével. Egyikek az építést, másikak a rombolást ábrázolják, jelenítik meg. (Ld. Fotóim. Mickey II.)