Mickey webnaplója

Jártomban-keltemben bálványokba ütközöm. Alig akad olyan ruhanemű, mely ne hirdetné szemérmetlenül hivalkodva cégjelzését. Legyen az Pierre Cardin, vagy a sportos Adidas. Ha retikülöd van, nem él meg egy London, Paris felirat nélkül, ha táskád, akkor muszáj a bőrbe belenyomni Beauty. Baseball sapkád nem nélkülözheti a N.Y. Bulls vagy Chicago szavakat, farmerod legalább Lee, vagy Casucci, kell hogy legyen. PC-d IBM, kerékpárod Shimano, cipőd Nike, fényképezőgéped Kodak, zongorád Steinway, ceruzád Staedtler, radírod Rotring, kenceficéid Max Factor vagy Avon, mosóporod legalább Persil.
(Amikor legény voltam egy Wranglert sokszorosára értékelték a Trappernek, pedig nem éreztem a különbséget. A Nike cipő is hasonlíthatatlanul többet ért, mint egy Tisza-edzőcipő. Annyira cikinek számított ezekben a magyar termékekben közlekedni, mintha másik mosóport használnál az Ariel helyett.)
Gondolkoztam, hogy folyatassam-e a sort a jó vagy annak vélt márkák felsorolásával, mert hogy ez ügyben itt tölthetném egész napomat a gép mögött (előtt? :-)), és még kevés is volna.
Inkább elharapom. A Patek órát meg se említem, és a híresebb autómárkákat se. Minek? Nap mint nap ezeknek a reklámjaival vagy(unk) körbevéve.
Inkább azt keresem: mi van eme jelenség mélyén?
Lehet, hogy több minden. Itt és most egyet szeretnék kiemelni. Ez az általános gyökértelenség. Annak a megtapasztalása, hogy a civilizációnak nevezett gerjesztett dzsungelben elveszett vagyok. Nincs másom, mint a reklámok sulykoló hatása. (Szóma, ha mondom, segít a gondon. Már egy köbcenti helyre biccenti! Ismerjük Huxley óta.)
Nincs egy fix vonatkoztatási pontunk, ahonnan indulhatunk, s ahová visszatérhetünk. Persze van, de a civilizációs zaj elnyomja hívó szavát.
Csend kell ahhoz, hogy meghalljuk AZT. Csend, hogy KÖRÜLVEGYEN a VALÓSÁG. Nevezzük Istennek. Mesternek.         
Ma lefényképeztem a Péter-Pál templomot, amint egy pocsolyában tükröződik. A pocsolya két részből állt, középen egy sáros keréknyom osztotta ketté, s vágta ketté a templom képét. Érdekes volt a felvétel, mert megfordítottam, hogy felfelé nézzen a templomtorony. Hókupacok kékes közege vette körül, mintegy az eget utánozva. Még címet is adtam neki: Helyzetelemzéshez (mármint ábra). Aztán elvetettem a fotót. Lehet, hogy igaz, de méltatlan. Lehet, hogy fordított világban élünk, amelyben az értékek a fejük tetejére vannak állítva, lehet, hogy úgy torzítanak, mint a fordított tükörkép, lehet, hogy besározódik a templom fala derékban, lehet, hogy a bálványok eluralkodnak világunkban. Mégse szabad befogni peres szánkat.
Van nekünk értékünk IGAZI, és nem a Coca-Cola az.