Kedveseim!
Ha tegnap hajnalban nem posztolok, egyáltalán nem keletkezett volna írás, mert reggel 8-kor telebiggyesztettek tappancsokkal, elektródákkal, rám lógattak egy 24 órás nonstop EKG-s méréseket regisztráló holtert.
Volt néhány megkötés, hogy mit lehet, mit nem csinálni. Telefont használni, mobilt használni, számítógépezni, tévé elé ülni, konnektorok közelében tartózkodni, távvezetékek közelében tartózkodni, a holtert nedvességnek kitenni tilos, s csak háton szabad vele aludni.
Egyedül a sétát engedélyezte a masina, azt is kellő elővigyázatosság mellett. Ja és autót vezetni sem tanácsos. Mondom a nőnek, kocsival jöttem ide. Legyintett: Városban élünk, tele van minden elektromos szmoggal. Végül is arra kell törekedni, hogy minél kevesebb eredményt befolyásoló hatás érjen a nap folyamán. Persze törekedtem, törekedtem. Még a digitális fotómasinát se vittem magammal hosszú csavargásomra a Duna-partra, ahol két és fél órát töltöttem.
Azt tapasztaltam, hogy sok a kutyasétáltató, sok a kocogó, sok a kerékpáros, s elég sok helyen készülnek a szezonnyitásra: a halsütők, kocsmafélék, lacikonyhák. Mégis nagyon kedves volt hallgatni a madarak nótáit, a nyitni-kék, nyitni-kék-et, a fakopács szerelmes kopácsolását-dörömbölését. Elmentem a gátig, aminek a közelében egy hatalmas nyárfa áll. Elég félelmetes volt látni, hogy félmázsányi darab már kiszakadt a törzséből alul. Akármikor kidőlhet a korhadt fa, embereket agyonnyomva, hisz az út mellett áll. Mindenki látja, hogy életveszélyes, de senki nem vágja ki. Védett papírfa volna? Az csaknem kizárt.
Sok kenus, kajakos lapátolt a vízen. Az idő ideális volt hozzá. Enyhe szél borzolta a Dunát és hűtötte az izzadókat.
A parton nagyszabású építkezések folynak. Egymásra licitálnak az apartmanokat kínáló társaságok. Nagy buli ez azoknak, akik megszedték magukat zsozsóval. Bár a baromi árak miatt az érdeklődés meglehetősen szerény lehet.
Tehát sétáltam a flaszterezett sávon, majd felhagytam azzal, hogy a sétaúton menjek. Inkább a homokos talajt választottam, mert a szilárd burkolatnak végig esése van a folyó felé. Így elég béna gyalogolni rajta annak, akinek egyforma hosszúak a lábai.
Hát ez történt tegnap. És mivel előtte rengeteg fotót tettem a többiekhez, talán még üdítő kivételnek is elkönyvelhető a tegnapi lazaság.
Most pedig egy érdekes képet közvetítek nektek, amit tegnap olvastam a Megváltásról egy könyvben (David Gregory: Vacsora egy tökéletes idegennel. Egyházfórum kiadás).
„Hallottam két ötödikes fiúról. Egyikük csupa ötöst kapott, a másik éppen átcsúszott évről évre. A köztük lévő különbség ellenére a legjobb barátok voltak már óvodás koruk óta. Az iskolaév vége közeledtével egy nehéz matektesztet kellett írniuk. Az első könnyen elvégezte, a második, akinek hármast kellett elérnie ahhoz, hogy ne bukjon meg – küszködött. Az óra után az első megkérdezte a másodikat:
– Hogy sikerült?
– Azt hiszem, nem sikerült – jött a válasz.
Még aznap a szünetben, amikor a többiek az udvaron játszottak, az első fiú belopózott az osztályba, és kikereste kettejük dolgozatát. A sajátjáról leradírozta a nevét és ráírta a barátjáét, aztán a magáét írta a barátjáéra.”
A történetnek itt a vége.
Az első gyerek kész volt elcserélni az osztályzatát, hogy a barátja átmenjen. Ha ugyanis a másik megbukik, többé nem járhattak volna ugyanabba az osztályba.
Nos Isten vágyik arra, hogy vele legyen az ember. Ezért teremtette.
De az embert a bűne elválasztja Tőle. Ennek így is kell lennie, ha az Isten igazságos.
Isten közelében viszont vétlennek kell lenni. [Az embernek ez nem lehetséges - mondta a Mester -, Istennek azonban semmi sem lehetetlen.]
Ezért, hogy visszajusson hozzá az ember, az Isten magára vette az emberi vétkeket, és elégtételként meghalt. Ez felel meg az igazságosságnak. Cserébe felajánlja az embernek a felmentő ítéletet. Ajándékként nyújtja ezt. Aki meg akarja kapni ezt az ajándékot, semmit se kell tennie, csak elfogadnia.
Ez minden.
Elfogadni az Istenbe vetett bizalom által. Hinni kell, hogy Ő megbocsátja a bűnöket, és örök életet ad.
Ezért halt meg Fia a kereszten az emberért. (I. m.: 64–65. o.)
Szép húsvétot kívánok mindenkinek, és az előbbi történet segítségével a kereszt titkának a megértését.
Apropó.
Ma van 38. házassági évfordulónk.
Egy kazal nárcisszal érkeztem haza sétámból, meg néhány, az életet választó farügyről, aranyesőről.
Nézzétek meg fotóim között.
Minden képem igazolni akarja a teremtett világ gyönyörűségét, mely a maga módján Alkotóját tükrözi.