Mickey webnaplója

Jönnek a választások. Nem tehetek róla, Grätzer SICC c. könyvét kell idéznem: „Öt török, öt görögöt dögönyöz, örökös örömök közt…”
Tegnap az emeregyen (ez már nem Kossuth, hanem mirigy) politikai hirdetést olvastak be. Hallgatom, csak hallgatom, s ez a képzetem támadt: A fidesz most jól beolvas az  emeszpének. Ahogy elhangzottak a pejoratív szavak, így folytatódtak: Az emeszpé hirdetését olvastuk be. Másodszor is meghallgattam, s próbáltam jobban odafigyelni a szövegre. Kiderült, hogy a fidesz kormány pozícióba kerülve mindenféle ocsmányságba akar kezdeni. Úgymond elszólásaikból kiderül, hogy csökkenteni fogják a nyugdíjakat, politikai hovatartozás alapján kirúgják a pedagógusokat, megszüntetik a munkahelyeket, stb. Az eszem megáll!
Az ügy további pikantériája, hogy ugyanaz nap este a tévében az emeszpé minelnökjelöltje  kijelenti, hogy ők aztán nem foglalkoznak más pártokkal a saját programjuk ismertetése helyett. Az ég meg nem szakad le! No comment.
Más.
Világunk egyre színesebb. De ezek a színek nem természetesek. Az okai sokfélék.
Gondolom, a reklámnak nemcsak hangosabbnak, hanem színesebbnek is kell lennie, mint egy irodalmi műsornak.
A joggingok lila-sárga-vörös-kék és fehér színekben tobzódnak a legkirívóbb mintákkal magukra híva a többi ember figyelemét.
A színes tévé erős színeket használ,
a fototechnika úgyszintén élvezi az erőteljes színezés lehetőségeit (szaturálás).
De a mobilok színskálái,
a PC-k színvilága,
a filmeké,
a PC-játékoké ugyanúgy mind erőteljesebbek.
Mintha a színek is érvényesülni kívánnának, s magukon tartani mindenki érdeklődését. Rövidebb-hosszabb utazgatásaim alkalmával egyre több rikító épülettel is találkozom. Egy jellegzetesen erős szín megkönnyíti mindenkinek az odatalálást egy céghez. Elég azt mondani valakinek: A Kossuth utca vége felé találsz egy erős narancssárga kockaházat. Na az a Bámexbumfért Zrt. Irodaháza.
Lehetetlen elvéteni.
Sok intézmény úgy néz ki, mintha a valamelyik festékgyár reklámjaként fungálna. Ma először egy ilyen színes épületre kattintottam. Nem vezetett más szándék, minthogy az előzőeket támasszam alá fényképpel. A többi kép pedig azt láttatja, ami adódott.
Végül az adódott, hogy felszálltam a Rómainál a HÉVre, mert elfáradtam, s mielőtt beállt volna a szerelvény körbejártam a szépen megformált, de abszolút elhagyott állomásépületet. Az utolsó pillanatban készítettem sebtében egy fotót a jobb sorsra érdemes téglaépületről is.
Egy szép festményt találtam: Márffy-kiállításra invitál a plakát. Nem örökítettem meg, mert hengerre ragasztották, és így torz arányai lettek volna. De felötlött bennem, hogy korábban vagy megvettem a posztert, vagy elestem a művészi plakát élményétől. Most már elég lefotózni, s akár albummá állítható össze a sokféle kép. Milyen szép volt egy Gulácsy-kép is néhány éve az öles falragaszokon!