Mickey webnaplója

Szemergő esőben indultam útnak, szokásosan a réten átvágva. Mivel bérletem Budapest határáig szól, vártam egy Siemenst, és kimentem az Óbuda megállóhoz. Ott kezdtem bóklászni, hátha egy szép lovat lefotózhatok a helyi lovarda környékén. Nem volt szerencsém. Azaz, hogy majdnem. Egy rendőrségi autó utánfutójában mutatta felém két paripa az ülepét. Tilos országban tilos rendőrlovat fényképezni – gondolom én, legalábbis, ha szeretném elkerülni az ostoba és megválaszolhatatlan kérdést: Minek nekem ez a fotó? [Csak]
Persze, kihagytam, s továbbmenve egy távoli lovast kaptam lencsevégre, mert nem volt hajlandó közelebb jönni.
A szlovákoknál feltűnően sok út menti kereszt található (a lengyeleknél is), de Óbuda is elmondhatja, hogy korábban elég sokat állítottak, s ezeket ápolják máig.
Kettőt lefényképeztem. Egyet az Aranyhegyi úton, egyet pedig a HÉV-sínek mellett. Mindkettő szépséges a maga módján.
Nem hagyhattam ki az új stílusban készült házakat sem. Sokuk eladó. Nem csoda, kivár a piac.
Eddig nem tettem, most egy politikai plakátot is belevettem a tájképfotóba. Ez egy FIDESZ-plakát.
Az út mellett még láttam egy „Szavazz az állatokra!” megfogalmazású óriásplakátot is. Kihagytam ezt is, de el kell ismernem, hogy az Állatkert hirdetése megragad egy aktuális szituációt és ironikusan feldolgozza. Nem lehet fapofával ránézni az ábrázolt majomra.
Semmi különös nem történt a mászkálásom alatt, hacsak nem az, hogy egy kinyúlt éticsigát kikotortam az őt elnyelő pocsolyából. Nem köszönte meg, de kezdett visszabújni a házába. Apropó Ház. Az aquincumi megállóban van egy kis bodega. Volt az már minden, csak falra mászó fogkefe nem. Amikor kínai áruház volt, akkor meg is énekeltem egy írásomban. Most a neve Donna Tonna, funkcióját tekintve mini-talponálló italokkal, játékautomatával stb. A bolt neve nyilván korpulens tulajára céloz. Ehhez hasonló szellemességgel egy esetben találkoztam. Zsuzsa egyik testes kolléganőjét Házikónak hívták. Ez talán még frappánsabb. A kicsinyítő ikó-végződés arról szól, hogy hölgy az illető. A szó eleje – a ház – pedig méreteiről.
Hazafelé tartva megállapítottam, hogy csakugyan fogyhattam utóbb, mert be tudom gombolni trikóm minden gombját, és egyre jobban lötyög lábamon a strapabíró MBT. Utóbb vettem észre, hogy jó oka volt rá: Kikötődött a cipőfűzőm.   
Itthon a készült fotókat még pakoltam a helyükre, amikor egy email érkezett, mely értesített róla, hogy néhány perce, éppen a 83. születésnapján, elhunyt Ádám János jezsuita, akit nagyon kedveltem, becsültem. Tudtam, hogy nagyon beteg, mégis megrendített halálhíre. Isten adjon neki békét és részesítse az örök üdvösségben!