Ma jött a HÉV, mely kifelé vitt a városból. A végállomáson felszálltam az egyik buszra, mely éppen indult. Fel a domboldalra. Megjegyzem, beljebb gazdagabbak lakhatnak a hegyen, mert ott feljebb visz a busz. Mindegy. A lábusz is megteszi.
Ma felkapaszkodtam az Ezüst-hegyre. Felmentem a tetejére, mert belefért az időmbe. Az időjárás is kegyes volt hozzám. Fenyegető felhők jöttek-mentek, de csak árnyékot adtak, esőt nem.
Felérve gyönyörű panoráma fogadott.
Szemben egy nagy völgység túlsó oldalán Pomáz, mögötte a Kőhegy és még mögötte különféle más hegyek sorjáznak. Fotóztam néhányat, de újra csak a „megtelt” táblával találkoztam a Picasán, amikor fel akartam tenni őket az albumba. Türelem, megoldom én ezt, de nem azonnal.
Fenn a hegytetőn már csak néhány földút visz erre, meg arra. Megpróbáltam jól navigálni, mert egyáltalán nem mindegy, hogy erre vagy arra kanyarodok, ha még időben haza akarok érni.
Próbáltam jó irányban menni.
Ám jó irányban egy istálló helyezkedett el, benne egy ló és legalább két kutya. A ló élt, ez arra vallott, hogy a kutyák kapnak enni. Eddig rendben volnánk, de egy puli az út közepén próbált meg kilátni a szemét takaró bozont alól.
Méregettük egymást.
Megálltam egy pillanatra, majd megindultam felé.
Most kiderül, kettőnk közül ki a gyáva kutya.
A puli volt az.
Hátrálni kezdett.
Majd megint megállt.
De közeledtemre tovább fartatott, mígnem mellé értem, hogy tovább igyekezzek. Ezt jó néven vette az eb, mint ahogy én is jó néven vettem, hogy nem estünk egymásnak.
Amilyen lassan botorkáltam fel a hegyre, olyan hamar gurultam le a könnyen járható ösvényeken, utcákon. Elmentem az író Czakó Gábor háza előtt, lefényképeztem a Templom utcai templom templomkertjében álló Mária-szobrot fején a tizenkét csillagból álló koronával, lába alatt a földgolyóval, még egy házak közötti sikátort is, aztán a buszhoz ügettem. A többi már próza.
Most hogy befejeztem a Csehov-kötetet, rátérek a háromkötetnyi Dürrenmatt-novellára. Ezeket Tücsi hozta.
Én meg örömmel kapok rajta.
Dürrenmatt neve a 60-as években már nagyon divatos volt nálunk. A gimiben magyarszakkörön is bemutatták valamelyik darabját, és a két magyartanár (nevüket hadd ne szerepeltessem) csaknem összekapott a diákok előtt, mert mindegyikük másképp tartotta helyesnek kiejteni a svájci író nevét. Egyik Dürrenmattnak, a másik konok következetességgel Dürnmattnak ejtette, és ragaszkodott is hozzá, hogy csak így helyes kiejteni.
Bánom is én, kinek volt igaza, csak jók legyenek a novellák.
Ma jött a HÉV, mely kifelé vitt a városból. A végállomáson felszálltam az egyik buszra, mely éppen indult. Fel a domboldalra. Megjegyzem, beljebb gazdagabbak lakhatnak a hegyen, mert ott feljebb visz a busz. Mindegy. A lábusz is megteszi.
Ma felkapaszkodtam az Ezüst-hegyre. Felmentem a tetejére, mert belefért az időmbe. Az időjárás is kegyes volt hozzám. Fenyegető felhők jöttek-mentek, de csak árnyékot adtak, esőt nem.
Felérve gyönyörű panoráma fogadott.
Szemben egy nagy völgység túlsó oldalán Pomáz, mögötte a Kőhegy és még mögötte különféle más hegyek sorjáznak. Fotóztam néhányat, de újra csak a „megtelt” táblával találkoztam a Picasán, amikor fel akartam tenni őket az albumba. Türelem, megoldom én ezt, de nem azonnal.
Fenn a hegytetőn már csak néhány földút visz erre, meg arra. Megpróbáltam jól navigálni, mert egyáltalán nem mindegy, hogy erre vagy arra kanyarodok, ha még időben haza akarok érni.
Próbáltam jó irányban menni.
Ám jó irányban egy istálló helyezkedett el, benne egy ló és legalább két kutya. A ló élt, ez arra vallott, hogy a kutyák kapnak enni. Eddig rendben volnánk, de egy puli az út közepén próbált meg kilátni a szemét takaró bozont alól.
Méregettük egymást.
Megálltam egy pillanatra, majd megindultam felé.
Most kiderül, kettőnk közül ki a gyáva kutya.
A puli volt az.
Hátrálni kezdett.
Majd megint megállt.
De közeledtemre tovább fartatott, mígnem mellé értem, hogy tovább igyekezzek. Ezt jó néven vette az eb, mint ahogy én is jó néven vettem, hogy nem estünk egymásnak.
Amilyen lassan botorkáltam fel a hegyre, olyan hamar gurultam le a könnyen járható ösvényeken, utcákon. Elmentem az író Czakó Gábor háza előtt, lefényképeztem a Templom utcai templom templomkertjében álló Mária-szobrot fején a tizenkét csillagból álló koronával, lába alatt a földgolyóval, még egy házak közötti sikátort is, aztán a buszhoz ügettem. A többi már próza.
Most hogy befejeztem a Csehov-kötetet, rátérek a háromkötetnyi Dürrenmatt-novellára. Ezeket Tücsi hozta.
Én meg örömmel kapok rajta.
Dürrenmatt neve a 60-as években már nagyon divatos volt nálunk. A gimiben magyarszakkörön is bemutatták valamelyik darabját, és a két magyartanár (nevüket hadd ne szerepeltessem) csaknem összekapott a diákok előtt, mert mindegyikük másképp tartotta helyesnek kiejteni a svájci író nevét. Egyik Dürrenmattnak, a másik konok következetességgel Dürnmattnak ejtette, és ragaszkodott is hozzá, hogy csak így helyes kiejteni.
Bánom is én, kinek volt igaza, csak jók legyenek a novellák.
PS. A fotók a helyükön.
Utolsó kommentek