Mickey webnaplója

Hogy mit, azt mindjárt elmesélem.
A parafadugó-elmélet ma azt diktálta, hogy meg kell várnom az esőre hajló idő jobbrafordulását, majd elmegyek a patikába a kifizetett, de takarékossági okokból átmenetileg éppen hiányzó gyógyszerért. Akkor pedig máris a HÉVnél vagyok. És mivel tegnap egy 200 m magas hegy „csúcstámadását” hajtottam végre, úgy döntöttem, hogy ma kényelmes lapos séta következik. Éspedig a közeli szigetre. Ott kedvemre bóklászhatok.
Lehet, hogy hülyének tartanak az avatatlan szemlélők, mert meg-megállok, és a többiek szemében megmagyarázhatatlan okokból irányt változtatok. Hát hogyne mehetnék arra, amerre éppen akarok.
Néha másfelé akarok menni.
Kiváltképpen, ha meglátok valamilyen fotótémát.
És meglátok.
Általában növényeket és egyéb „ingatlan”-okat fotózok, mert ezek csakugyan megvárják türelmesen, amíg megtalálom a megfelelő képkivágást, és így tovább. Ma is lefényképeztem egy gumipitypangot, mert annak tudom a nevét, és még sok más szép növényt, melyeknek nem tudom a nevét.
Ezért adom fel.
Elég volt a növényhatározókban a keresgélésből.
Van pl. egy enyhe, viszonylag kellemetlenül fojtó szagot árasztó bokor. Lefotóztam, s kínomban büdöskének neveztem. (Könnyű volt Ádámnak, úgy nevezte a fajokat, ahogy akarta. Múltkor mondom is a Tücsinek: Na hogyan nevezte el a fajokat Ádám? Azért mert mi a szikomorfát annak hívjuk, lehet, hogy Ádám zikkunak hívta. Hát ki a megmondhatója?)
Nekem nehéz, mert van a növényeknek közmegegyezésen alapuló neve, csakhogy én nem tudom ezeket. (Amit Miklóska nem tanult meg, Miklós már hiába akarná.)
Pedig ez a büdöske engem pl. Münchenre emlékeztet. Amikor ott jártam először és huzamosabb ideig, éppen tavasz volt, mint most. Egész idő alatt meghatározó szagként ennek a bokornak a szagát lehetett a kertben-parkokban érezni. Tehát München-érzésem van, és mégse tudom annak az átok bestiának a nevét, pedig egészen közönséges bokor.
Hát ezért adom fel.
Hogy humorosra vegyem: „A bálványfát az különbözteti meg az ecetfától –
aki akarja.”
Más.
Lekaptam egy pad két betonpillérét.
Ennek a képnek a padszaporítás nevet adtam.
Egy pad helyett immár kettőre lehet ülni, ha nem is túl kényelmesen.
Hiányzik a legtöbb pad három-három gerendája, melyre ülni lehetne, ha nem lopták volna el, vagy nem tették volna tönkre őket.
Amikor még Szovjetuniónak nevezték az összes utódállamot, a GANZ szállított nekik személyszállító vagonokat. A furcsa kikötésük az volt, hogy ne műbőrborítású, hanem fapadokat készítsenek a kocsikba. A műbőrt a forgalomba helyezés utáni első alkalommal ugyanis kivágják az utasok, és hazaviszik.
Mi mennyivel vagyunk különbek náluk?  
Vélem, még csak haza se visszük. Helyben törjük össze, mint a „vandálok”.
A szenvedélybetegségekről is akartam írni, de majd más alkalommal teszem, hogy ne legyen túl hosszú ez a poszt.