Hűvösre sikerült az idei május. Ma találkoztam az első szúnyoggal. A balkarom tetszett meg neki, de öröme nem teljesedett, mert hamar befejeztem az életét.
Korábban az volt a szokás, hogy május elején megjött az első szúnyoginvázió. (Nem hiányoznak, csak jelzem az időjárás szélsőséges voltát.)
Ma jégeső esett, szélvihar kíséretében, majd kiderült az ég, két szivárvány versenyezett az égen egy időben, előtte pörkölt a nap, még se éreztem, mert kellemes szellő hűtötte karomat, arcomat gyaloglás közben. Átmentem a Népsziget északi felére, majd visszakutyagoltam kellemes tempóban a kellemes időben.
Végeztem a második Sárközi-könyvvel is. Rendhagyó, párhuzamos történéseket jelenít meg. Naplószerűen ír nyugati emigráns életéről, párhuzamosan levélrészleteket közöl, melyeket anyja, Sárközi Márta írt hozzá.
Mit mondjak, nem hagyott unatkozni egy percre sem. Ráadásul megmutatta a művészvilág egy szeletét, és korképet festett az 50-es 60-as évekről.
Van a mi családi életünknek is egy szelete, szüleink levelezése, melyet digitalizáltam. Eddig Mica használta fel – emlékezetem szerint – egy „beadandó”-hoz, és nagy elismerést kaszált vele.
Sárközit olvasva ingerenciám támadt feldolgozni ezeket a leveleket. Persze egészen más társadalmi szituációban keletkeztek a mi családunk levelei, nem is engem, hanem nagyszüleimet szólítják meg, nem is gondolok naplóra, mint SM, de kommentárra igen.       
Eszem ágában sincs azt a hangulatot elővarázsolni, amely a bohémek világát jellemzi, pusztán szabad asszociációimat tenném hozzá a levelekhez, én, aki keletkezésük idején 10 éves gyerek voltam.
Hadd dolgozzanak azok a levelek, ha már egyszer megírták őket.