Tegnap este 8-ra lett kész a villanyszerelés. Profi munka normális fizetségért.
Azért sajnáljatok, már három napja tart a szögecselés, fúrás, vésés, a kismegszakítók le- és felkapcsolása. Kb. százszor söpörtük össze a koszt részben és egészben a lakásban, kb. 15-ször állítottam újra a digitális óránkat, mely sárga villogóra váltott, amint nem kapta meg a szükséges áramot. Nos a szögecselők elmentek. Ugyanúgy el, mint Gárdonyi könyvében, az általam már idézett és nagyon szeretett, mert hatásos mondatszó: – Elmentek.  
T. meg azt fogalmazta meg, hogy most megint magunk vagyunk.
Ez igaz. De.
Ránk maradt az előszoba kifestése. A térség előkészítése a festéshez, a szín beállítása, kikeverése, két rétegben felvitele, újabb takarítás, a bútorok visszahelyezése. Vettek a fiatalok barnát és egy kis sárga színezőt. Összhatásában mégis rózsaszínes az elkészült falrész. Szerintem növelni érdemes a fehér felé a tónust, akkor sápadtabb lesz, akár milyen árnyalatú marad. Tovább bonyolítja a dolgot, hogy az energiatakarékos izzók nem természetes fényűek, valamint a közlekedő sötét részein egészen más hatású ugyanaz az árnyalat.
Festőművészek is sokat kínlódnak azzal, hogy a bennük élő árnyalatokat nem képesek visszaadni színkeverések után sem.
Mondom ezt én, aki egy évet töltöttem a fehérkonyhán a Goldbergerben. Egyszer azt a feladatot kaptam, hogy egy szín-szvacson megadott színt hozzak össze az adott receptura szerint. Kb. ötven liter festékre volt szüksége a nyomómesternek. Kikevertem becsületesen a színt, de nem hasonlított eléggé a mintához. 
Hívatták a „kolor”-mérnököt, akinek textilvegyész végzettsége volt.  Jött is HJ.
Jól leteremtett mindenkit, hogy milyen bénák vagyunk, majd fehéríteni kezdte a festéket.
Lett belőle kétszáz liter.
Nem egyezett a mintával.
Újabb kétszáz litert kevert ki más színnel.
Az sem volt azonos a megrendelttel.
Végül is kb. 600-800 l festék keletkezett, mire véget ért a műszakunk. Gyanítom, lemondták a megrendelést, mert senki nem tudta előállítani a megfelelő árnyalatot. Hogy mi lett a fél műhelyt beterítő pasztellkék tónusú fehér festéktömeggel, már nem emlékszem.
Több is veszett Mohácsnál.
Most itt állunk a valamiért rózsaszínbe hajló barnával, és nekem egy másik irodalmi alkotás mondata jut eszembe: „Hank négykézlábra ereszkedett, elhülyülve tépni kezdte a füvet és fütyült.” (in: O’Henry, Borús bölény váltságdíja)
Posztom befejezésekor még tart a kísérletezés a megfelelő színárnyalat kikeverése ügyében.