Mickey webnaplója

Múltkorában arról értekeztem, hogy nyelvi gettójából olykor kitör a magyar, és néhány arra érdemes művet világnyelvekre fordítanak. Ma azt mondom, hogy szégyenletesen keveset.
Móra Ferencet olvasom. Mély emberséggel, sok finom humorral átszőtt karcolatairól, novelláiról Oscar Wilde  A boldog herceg-e villan be, és úgy véltem, hogy Móra írásai jobbak amannál!!! És igen sok jó színvonalú írása van. Egyik szebb, emberibb, mint a másik.
A Toldiban van egy kiszólás, mely valamennyire ide illik: Az eredeti így szól: „Szép öcsém, be nagy kár, Hogy apád paraszt volt s te is az maradtál.”
Mórára igazítva:
Be nagy kár, hogy magyarnak születtél s az is maradtál.
Persze csak féligazság ez, mert ha nem magyarnak születik, akkor nem áll rendelkezésére ez a kincsesbánya, ez a rendkívül hajlékony nyelv, mely nélkül nem ezek a művek születtek volna meg (ezenkívül igyekszem sietve hozzátenni: nem kívánom senkinek – visszamenőleg Mórának se –, hogy nemzetiséget változtasson a siker érdekében).
Mégis elgondolkoztat ez a hátrány, mely nyelvi elszigeteltségünk következménye, folyománya.
Jöhet-e valami jó Galileából? – fitymálkoztak a főtanács tagjai.
Jöhet-e valami jó a rebellis Magyarországról? – legyinthetnek Nyugat (kultúr)politikacsinálói, akik súgásra úgy vélik, hogy itt a világon semmiféle szellem föl nem lelhető, érték nem születik, csak dudva és muhar, meg égig érő giz-gazok.    
Sajnálom. Valójában nem is tudom, kiket sajnálok jobban, a meg nem értett magyar irodalmárokat, vagy a nagyvilágot, mely egy kukkot sem értvén, nem is gazdagodhat a magyar irodalom olvasásával.
Vannak ugyan üdítő kivételek. Volt szerencsém találkozni pl. egy norvég illetőségű úriemberrel, aki Madách műve, Az ember tragédiája kedvéért megtanult magyarul olyannyira, hogy norvégra fordította, s nemcsak azt, hanem – többek között – Vörösmarty Szózatát is.     
Bárcsak többen volnának az efféle műfordítói vénával megáldott idegenek. Sokban gazdagíthatnák a világot magyar szellemi alkotások felvonultatásával.