Mickey webnaplója

Az emberek és a kutyagumi
Tetszenek érteni? Kutyagumit azért írok, mert a keményebb változatokon kiakad a helyesírás-ellenőrző program, megjegyezve, hogy ilyen szót nem illik papírra (képernyőre) vetni!
Nos ettől még a tények tények maradnak.
Az ember, aki a tereken, utcákon pagonyokban, rekettyésekben, patakpartokon, sétányokon, réteken, csalitosban, bozótosban hegyen és völgyben ténfereg, sétál, kószál, spacírozik, olykor óhatatlanul belelép egy kutyagumiba. Ha szerencséje van, kőkemény, így nincs ártalmára. De hogy mi van akkor, ha friss, arról jobb nem beszélni.
Nos tapasztalataimat turkálva kb. ilyeneket rögzíthetek: Annak a valószínűsége, hogy az ember halkan belelép egy friss hullatékba, nem sok. Merthogy általában nagy területen oszlik meg kevés kutyagumi. A valószínűséget tovább csökkenti, hogy zömük már élemedett és száraz, továbbá újabban nem kevés alkalommal látom, hogy a kutyapásztorok célszerű nájlonzacskóba gyűjtik a kis kedvenc ürülékét, és az arra a célra kijelölt kukába ürítik.
Így tehát nem igazán érdemes attól tartani, hogy az ember belemászik a katyvazba. Emlékezetem szerint átlag kb. ötévenként ragadt hozzám egy nem kívánt adag anyag. Ez nem túlságos, ha arra gondolok, száz évre nem esik több baleset húsznál. Ez pedig nem túlságos kockázat.
Mindezt csak azért írom, mert kétfélék az emberek. Az egyik félve lép a mező gyepére, és állandóan attól retteg, nehogy véletlenül beletaposson egy ragacsos gumiba. A másik fele az emberiségnek számol azzal, hogy megtörténhet a kisebb baleset, de túl ritka ahhoz, hogy óvakodjon sétálás közben. Fütyül a kutyagumira. Legfeljebb belelép, utána meg letakarítja.
Viszont nem kell terhelni magát folyamatosan azzal, hogy figyelme a földre tapadjon: Nehogy véletlenül belelépjen egy kutyavégtermékbe.