Mickey webnaplója

Két nevezetes ember
Szegény kis népcsászár! címmel ír 1927-ben Habsburg Ottóról, aki akkor még csak gyerekcse, s kívánná neki, hogy a többiek engedjék őt, a Pireneusokba száműzöttet „jókedvű, nyílt eszű, a maga korának pillangói után szaladó gyereknek lenni, akiből, ha a sors rendeli, akkor is lehet király, ha nem aranyozott bábu volt, hanem  jókedvű gyerek és eleven eszű kis diák.”
A másik idézettel Klebelsberg miniszter intézkedéseit ismeri el ezekkel a mondatokkal:
„Klebelsberg miniszter úrral én soha nem beszéltem. De egyszer hallottam beszélni, s akkor úgy tapsoltam neki, vagy tán még jobban, mintha én is rászavaztam volna a követválasztáson – pedig én nem vagyok tapsikolós ember, s leginkább csak az unokámnak szoktam tapsolni, akinek a politikájával igazán mindenben egyetértek. A miniszter úr azt mondta, hogy mi nagyon drága helyén lakunk Európának, valamikor karddal verekedtük ki magunknak ezt a helyet, ma azonban már ez a jogcím nem elég. Világrészünk többi lakói elvárják tőlünk, hogy ezen a drága helyen, Európa belvárosában, a kultúra szalmás viskói helyett európai palotákat emeljünk. Hát ennek tapsoltam én szívből és tapsolok ma is. Új világ készül a régi helyén, el is fog jönni, ha mégoly illusztris két magyar főrend áll is elébe, és ebben az új világban csak az a nemzet kaphat lakhatási engedélyt, amely a maga képét viselő európai kultúrával fizet érte.”  (1927, Kultúrfölény)
Egykor Klebelsberg megtette, a kultúra palotáinak az építése ma is nagyon aktuális.