Mickey webnaplója

– Gyere ki!
Ez egy kihívás.
– Írj kommentárt az üzenethez!
Ez egy másik kihívás.
– Menj le sétálni, mert jó az idő.
Ez is kihívás, a derűs ég csalogatása.
– Bírd ki, hogy alulöltöztél, nem számítva arra, hogy tíz percen belül minden elborul és erős északi szélre vált a korábbi alig szellő.
Ez már egy „combos” kihívás.
Meg is hátráltam. Idő előtt hazajöttem.
Nem volt kedvem megfagyni, sem újraöltözni, mert mire téliesítem szerelésemet, megint hétágra süt a nap, és
úgy járok, mint Besenyő bácsi (de, nem de, nem de, nem…), aki viszont
úgy járt, mint Bálám szamara (a veréses nógatás ellenére sem ment tovább), aki viszont
úgy járt, mint Huckleberry Finn apja (Tatád maga se tuggya, mit akar. Eccer asziszi gyün, másszor asziszi marad).     
Az előzőek igazolására bizonyíték, hogy két felhőképet kaptam lencsevégre. Fényesen kék az ég – egyik fele. A másik meg sűrű setét, mint az Arany-versben.
Mindenesetre egy aktuális makrót is készítettem két részletben (sorozat).
Attól aktuális, hogy Micáék nálunk lakván Elvi költöztetésén fáradoznak, és azon, hogyan lehetne a teret tágítani, vagy a holmikat praktikusan elrendezni.
Nos az úton arra lettem figyelmes, hogy egy hangyaboly költözködik. Itt nincs lustálkodás, ismerjük a meséből (A tücsök és a hangya). A hangya hangyaszorgalommal teszi dolgát. Ebben az esetben is ez történt. Minden egyes (kázsdij) hangya rágójába vett egy még fényes bőrű bábot, s ezzel a teherrel közlekedett a rét zegzugain át. Kíváncsi voltam, hová tart a nászmenet. Lefotóztam útjuk végét is, mely egy kisebb homokos turzásba szájadzott. Ebbe az új, összkomfortos geofűtésű hangyalyukba költözött a boly. Senki nem reklamált, vitte a lyukba a bábot.
Itthon beszámoltam róla, hogy a hangya kiröhögne minket, hogy miféle dolgokat hordunk magunknak össze. De kiröhögne a beduin is, mert náluk az a szokás, hogy ami a tevére fér, az fontos, ami nem fér rá, az haszontalan, s mint ilyet, nem viszik magukkal.
De eszembe ötölhetne a férjek és asszonyok ellentétes törekvése nyaralásuk előtt. A férfi félti egyetlen kincsét, autóját, ezért inkább degesz erszénnyel és kevés cuccal utazna, az asszony meg legszívesebben az egész lakást utána kötné a kocsinak, mert biztonságra törekszik. Így a beduinok sorsát követik. Felmálházzák amúgy istenigazából a kocsit, hogy az csak úgy nyög belé, s így indulnak neki a határnak.
Végül ide kívánkozik, hogy a másvilágra készülő áll a legnagyobb kihívás előtt, s kiröhögheti a beduint, a nyaralásra készülőt, a hangyát egyaránt, amennyiben szinte semmit nem visz magával. Csak leheletfinom kötődését, mely a Teremtőjéhez vonzza, és még éteribb szeretetcsomagját, mely igazából egykorvolt tetteinek emlékeiből és irányultságából áll, és nem kötődik semmilyen anyagi valósághoz sem.