Már megmondtam, hogy nem akarok rátérni az álmaimra, de a mait mégis megírom.
Hajnalok hajnalán azt álmodtam, hogy kiscsoportunk találkozójára egy Popper Péter jellegű lélektanász érkezett, aki mindenkivel elbeszélgetett. Velem is. Majd a foglalkozás befejeztével indultam volna hazafelé…
ha megtaláltam volna félpár cipőmet. Az egyik elég gyorsan meglett, de a másik. Végigtúrtam érte a padlót, benéztem a bútorok aljára is, majd megismételtem a jelenetet. A további keresgélés helyett felébredtem, hogy végre megnyugodjak: pro primo: Megvennak a cipőim. Pro secundo: Szandálban járok. Ettől olyannyira megnyugodtam, hogy visszapihentem. Hamarosan álomba merültem, és a történet ott folytatódott, ahol abbamaradt ébredésemkor. A még ott lévő komák tovább érdeklődtek: Na, megtaláltad a cipődet?
Persze, hogy meg, süssétek meg, mondtam nekik, hiszen az egész elkallódás csupán álom volt.
Reggel a Duna-tévében egy igen szép jelenetnek voltunk tanúi. Ismétlésben adtak egy tévériportot, mely arról szólt, hogy hollandok egy csoportja – mind felnőttek – odakint az néhány egyetem fakultásán magyarul tanulnak. Odáig jutnak, hogy Mikszáthot olvasva magyarul számolnak be a regényről.
Persze minden résztvevőnek van valamiféle magyar vonatkozása. Az őket tanító idős Ilonka néni bevallotta, hogy az ilyen – holland ajkakról elhangzó – magyar nyelvű beszélgetéskor egész testében egyfajta kellemes bizsergés hatja át.
Nem csodálom. A holland növendékek egyike, egy középkorú nő meglehetősen választékos módon előadja, hogy olvasta gárdonyi egri csillagok c. könyvét, és nagy zavarban van két okból. Egyfelől senkivel sem tudja megosztani a Gárdonyi használta megfogalmazások szépségét, gazdagságát, részint pedig az a bánata, hogy lehetetlen visszaadni flamand nyelven. Az ügy pikantériája, hogy egyszer boldogan mesélt róla egy magyar diáknak, mennyire szereti ezt a regényt. Mire a diák imigyen reagált: Ja, nekem is el kellett olvasni, mert kötelező irodalom. Tudom, miről beszél, amiben az a sok török van.
Hát igen. Fogalmunk sincs, mekkora kincsesbányán üldögélünk többnyire fanyalogva.
Az említett nő különben végképp levett a lábamról, amikor sazélesen gesztikulálva érzékletesen és mélyen megilletődve elszavalta Petőfi Itt van az ősz, itt van ujra c. versét.
Fülemben cseng még most is hangja, mely mély átélésről tanúskodott. Én meg nem állom meg, hogy ide ne tegyem mai íráskám végére a verset, hadd álljon egyszer itt is egy ilyen klasszikus gyönyörűség. Igen, az, üzenem minden irodalmárnak, aki valami okból fikázza Petőfit.
Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem, de szeretem.
Kiülök a dombtetőre
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.
Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.
És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.
Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.
Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.
Utolsó kommentek