Mickey webnaplója

Mióta sétálgatok a környéken, egyre szembeötlőbb az a szakadatlan küzdelem, mely természet elemei között, valamint a természeti elemek és a civilizáció (urbanizáció) között feszül.
Ma pl. az erkélyünkről fotóztam azokat a munkásokat, akik lapáttal, ásóval, seprűvel a kezükben veszik fel a harcot a minden betonrepedésből előtüremkedő gazokkal. A készült képnek az útkaparók címet adtam, tudva tudván, hogy azért nem egészen azt a szakmát „űzték” a piros ruhába bújt munkások, mint hajdan az útkaparók.
De van ennél szaporább módja is a gyomirtásnak. A Szentendrei úton néhány napja speciális gépkocsi haladt lassú tempóban a járdaszegély mellett, s a platón álló szaki vegyszert spriccelt tömlőből, valahányszor csak gazcsomót látott. Fogalmam sincs, van-e ránk, emberekre nézve káros hatása a használt gyomirtónak.
Az ember tehát felveszi a harcot az elemekkel. Felveszi az áradások idején, amikor homokzsákok ezreit töltik, s cipelik a veszélyes helyekre, s az árhullámok levonulása után, amikor összeszedik a zsákokat, amikor fertőtlenítik az ártereket.
Sokat dolgoztak idén a tűzoltók is, mert rég nem látott mennyiségű fát döntött ki a szél. De nemcsak a szél. Ha nem ázott volna fel olyannyira a föld, az orkán nem bírt volna a fákkal. Így viszont százával selejtezte le őket. Az odvasokat azért, az épeket pedig azért (mert a pépessé lett talaj nem tartotta meg gyökereiket).
De a természet állandó hadviselésben áll az épített környezettel is. A jég szétrepesztette az utakat, a rengeteg eső sok helyütt alámosta a flasztert. Igen sok út ment tönkre idén, mert megsüllyedt, mert feldarabolódott az aszfalt, mert a fák növekedvén minden utcában összevissza emelgetik a járdák burkolatát.
Nem is folytatom, hacsak azzal nem, hogy a sok eső a legtöbb kerítést kikezdte. Rozsdásodik minden, és elég jó tempóban.
Alighanem a harc nem fog csillapodni a közeljövőben. Ha marad a sok csapadék, még sok borsot fog törni az önkormányzatok orra alá. Ha pedig felváltja a szélsőségesen tűző nap, abban sem lesz köszönet. Az utakat elolvasztja, a síneket meggörbíti, a napon tartózkodókat megbetegíti az ultraibolya sugárzás megnövekedett dózisa.
De nincs mit a természet szemére vetni.
Az izlandi vulkánkitörés miatt 200 000 légi járatot töröltek.
Eddig a hír.
Bennem pedig megállt az ütő.
Mégis hány járat röpköd az űr alatt és a föld felett?
Azért fontos ezt tudatosítani, mert a légritka térben nem bomlik le a kerozin égésterméke, csak igen lassan. (Az autók sokkal többet szennyeznek, de az égéstermékek feldolgozásában részt vesznek az erdők, a csapadék pedig legalább a levegőből eltávolítja ezeket a mérgeket.) Rákerestem a Google-n, és majd hanyatt estem a meglepetéstől.
Egy számítás szerint 1990 és 2008 között egymilliárd kétszázmillió járat (!!!) emelkedett a magasba, és szennyezte a föld légburkát üzemanyaga kb. 10 km-es magasságban.
A szemünk előtt megy tönkre a föld.
Naponta látjuk, amint az égi csigák húzzák maguk után nyáladzásukat, és hagyják ott eltakarítatlanul.
Égen földön folyik a harc.
Mégis mire számítunk?
Ez a harc lesz a végső?