Mickey webnaplója

Remélem, nincs igaza Parkinsonnak, aki szerint, mire elkészül a székház, csődbe megy a vállalkozás. Mert mi is történt valójában?
Eddig egy méretes, de meglehetősen rakoncátlan, az egykori Jugoszláviában készült forgószék ficánkolt alattam. Méretes volt, mert kényelmesen elfértem benne, és rakoncátlan, mert kikopott minden eresztékében, és pl. kerekei arra indultak, amerre éppen kedvük tartotta. Úgy mozgott, mint a kimustrálás előtt álló bevásárló kosár az üzletközpontokban. Röviden szólva, megzabolázása nonstop energiával járt.
Mindenesetre posztjaimat zömmel ezen az ülőalkalmatosságon ülve alkottam meg. Olyanok voltak ezek a posztok, amilyenek, de valahogyan mégiscsak létrejöttek.
De ennek vége.   
Ma kiebrudaltatott a csővázas szék, hogy átadja a helyét egy bőrfotel-félének. Finom és erős szagot áraszt, a bőrcserzés semmivel össze nem keverhető szagát, mint az új cipő. Szoknom is kell, miként az új cipőt. Gyanítom, hogy egy vagyonba került, de hát egyszer 64 éves az ember egy életben. Nemde? (Jelzem jövőre hatvanöt leszek, ami még kerekebb. Milyen meglepetés vár rám? Családiház? Magánhelikopter? Gondolom, nem. Már jó előre szóltam, hogy egy év múlva szülinapomra egy csomag zi-zit kérek.)
És akkor most vissza a fotelhez. Ez is körbevesz …, de szótfogad. Ha azt mondom neki: Vigyél az asztal elé, megteszi. Ha azt, hogy fordulj ki velem együtt 180 fokos szögben, azt is megteszi.
Vélhetően egy ilyen ülőalkalmatosság Nobel-díjas munkákat követelne, de nem kap. Továbbra is csak a napi eseményeket, és az egykor volt történeteket fogom bekörmölni a tetején lovagolva.
Ma sűrű programunk miatt felhagytam a napi bóklászással. Délután rokoni találkozón vettünk részt négyesben. Az ott felvett néhány fotót még fel kell raknom a mappába, úgy hogy itt abba is hagyom a posztot.
Még tán csak annyit, hogy holnap búcsú lesz V. Miklósnál. Tervezzük, hogy odaautózunk.