Mickey webnaplója

Nem az, valami más, de nagyon hasonló. Két kép alapján és firkálási szokásaimon mélázva írom ezt a teszt-posztot.
Volt egy elég jó minőségű poszterünk. Évekig falunkon őriztük, mígnem színehagyott volta miatt meg kellett válnunk tőle: Szőnyi Istvánnak A pad c. festményéről van szó. (Most nem arról szeretnék írni, hogy a zen buddhisták egyik kedvelt képe, mert a napsütötte pad olyan fehér, hogy a tarka kép közepén lévő fehér padkontúrú valami maga a semmi, ami körül vannak valamik.) Inkább arról, hogy ezek a megfestett valamik fakoronák, amolyan ágas-bogas erdőszélére emlékeztető helyet, valójában a kert végét ábrázolják, ahol a padot felállították Zebegényben.     
Nos ezt a fakoronát éveken át nézegettem, merthogy szemben állt a kép az ágyunkkal. S ahogy nézegetem, egyre inkább előbukik egy arc a Beatles-ből a lombok rajzolatából. Sejtelmes kontúrok mutatják az arc egyes vonásait. Később még egy gombafejűt véltem felfedezni a lombokban. Nem őrültem meg, bár nagyon szeret(t)em a Beatles-zenét. Hozzáteszem gyorsan, hogy nem kerestem én semmit a poszteren, egyszer mégiscsak bevillant a portré, később még egy. Többé nem tudtam elvonatkoztatni attól, hogy ezek a pofák ott szerepelnek a festményen.
Egy másik élményem hasonló. Legkisebbik helyiségünk ajtajára évekkel ezelőtt legkisebbik lányunk néhány képet ragasztott valamiért. (Tetszettek neki, de az ő szobájában már nem volt rá hely a falon etc.) Így ha eléjük ülök, farkasszemet nézek egy, a szemmagasságban elhelyezett természetfotóval, mely kétoldalt hegyekkel körülvett horhost mutat, kis hegyi ösvényt házikóval az út mentén. Nos az útbevágásban felfedeztem egy rohamsisakos katonát, majd egy másik kisebbet. Ne kérdezd, hogy miért éppen ilyen militáns alakokat, én se tudom. Érzésem szerint valami irányítja fantáziámat (mindenkiét). Mindenki azt lát bele a kaotikus vonalakba, színekbe, ami rá valamiért jellemző.
Ide tartozik egy másik megfigyelésem is. Ifjonti korom óta rengeteget forgatom a szótárakat: nyelvi szótárakat, helyesírásiakat, szóvégmutatókat. Bizonyos kategóriájú szavak mintegy szemem elé tolakodnak akkor is, ha akaratilag egészen mást keresek. Nos érdemes elgondolkozni azon, miért éppen egy meghatározott kérdéskör szavain akad meg a szemem (a szemed), amikor egészen más miatt nyitottad ki a szószedetet.
Az elején firkáimról esett szó. Sokáig őrizgettem főiskolai jegyzetemet (egy könyvszerű füzetet használtam, ide jegyezve minden fontosat a különféle tárgyak anyagából.) Ennek a végén kezdtem el unalmamban firkálni. (Mindenki megteszi.) Élveztem, ahogyan egy-egy firka elkezdett valamilyen értelmes formát ölteni. Persze voltak a füzetben is firkáim, ezeket utóbb kivágtam, és a végére ragasztottam. Egész képtár alakult ki utóbb a rajzokból. (Ma már nincs meg, mert kidobtam valamennyi jegyzetemet). Egy pszichológusnak – vélhetőleg – valódi kincsesbánya lett volna, hogy miket láttam a rajzkezdeményekbe, s milyennek dolgoztam ki őket.
Ma már mindez mindegy és súlytalan, csupán érdekesség.
Tesztjeim ma laboratóriumban készülnek, és arra vonatkoznak, hogy a gyógyszeripar mely csodaszereivel segítsék további életemet.
Persze ettől még igazak, és a maguk módján izgalmasak is azok a tapasztalatok, amelyekről az előbbiekben beszámoltam.
Legalábbis nekem.