Mickey webnaplója

Reggel kivakartuk a kocsit a hóból, a jégből, és jó ütemben tudtunk haladni a vacak terepen misére. Hiába, a téli gumi ilyen viszonyok között csakugyan fogalom. Még délelőtt azon frissiben elkutyagoltam (HÉV, busz) a korrektúrázott anyaggal, a Pasarétre, majd vissza. Útközben fotóztam, mert este Tücsiék karácsonya várt ránk. S mint korábbról ismeretes, egy-egy ünnep végigfotózása külön albumnyi terjedelmű. Tegnap ugyan készítettem egy válogatást a poszt mellé, de nagyon macerás. Még meggondolom a folytatást.
Az est lezajlott a szokott rendben, engem leginkább az érdekelt, kinek milyen a sorsa, mikkel szembesül, mire vigyáz, mit tervez stb. Voltunk vagy negyvenen – legalább négy korosztály.
Ma készre csináltam az Echót (lektorálás, cikkírás), és nekikezdtem a Pasarétre vitt szöveg második felének, amit cserében hazahoztam.
Végül is még nem érek rá unatkozni, pedig már magasra emeltem a bőrfotelomat, hogy „lógathassam a lábamat” a marha sok munka után (a félálláshoz képest az).
Ma belefutottam egy fura szóba: korrektorozás. Abban a szövegösszefüggésben biztos, hogy nem használta az író helyesen. Az korrektoroz, aki korrektorokkal foglalkozik, velük kapcsolatba lép, nekik előad stb. Amit olvastam, az korrektúrázás értelmű volt. A kettő nem cserélhető fel az én nyelvérzékem szerint.
De hogy még szóljon valamiről a posztom, ide írom, amit a tanulmányokról gondolok.
(Előrebocsátva, hogy magam is írtam már jó néhányat, azt vélem, hogy ezek a munkák hasonlítanak a kortárs komolyzenéhez.)
Biztosan szólnak valamiről, és biztosan valakiknek készülnek.
Nem tehetek róla, de nekem az az első benyomásom, hogy visszavisznek az iskolapadba, ahol megtanultuk, hogyan illik fegyelmezetten fejtegetni egy témát, hogyan kell a címről szólnia a dolognak, hogyan kell meghúzni a szöveget, hogy ne maradjanak benne redundáns vacakok. Ez egy bizonyos pontig segít fejlődni, aztán megakaszt. Azt a képzetet sugallja, hogy aki értelmiségi, annak tanulmányokat kell írni, és követnie benne a trendeket.
Több ilyen van.
– Idegen szakkifejezések. Egy valamirevaló tanulmányból nem hiányozhat a „diskurzus”, a „kommunikáció”, a „kontextus”, az „artikulálás”, az „attitűd”.
– Nem árt, ha olyan áttekinthetetlen körmondatokban fogalmazódik meg, melyet csak a nagyon összeszedett emberek képesek követni, és még talán élvezik is, ha egy másféloldalas mondatot elolvasva képesek összegezni: miről is szólt a mondatfolyam. Pl. arról, hogy a kutya ugat.
– Az előzőeket egy kicsit továbbgondolva, jót tesz a dolgozatnak, ha egyáltalán nem érthető, de alakilag kifogástalan megfogalmazású, és előkelően tele van szurkálva a ritka szép műszavakkal.
– Más jó nevű szakemberek felemlegetése egyetértőleg, vagy támadva őket egyaránt hasznos, mert azt igazolják, hogy magam is ezekben a körökben forgok, nem ijedek meg attól, hogy megkifogásoljam az emlegetett szakember véleményét, vagy éppen kijelentsem: „helyesen írja XY…” Ennek az a minimális haszna, hogy nem nekem kell gondolkoznom. Elég, ha hivatkozom a közismert tekintélyre. Majdnem mindegy, hogy helyeselem-e vagy bírálom-e az ő gondolatát.
– Fontos idézetekkel teletömni az anyagot, mégpedig legalább háromféle idézőjel alkalmazásával „…”, »… «, ’… ’, esetleg háromféle zárójellel is: […], (…), {…}.
– Minden lehető alkalmat meg kell ragadni arra, hogy megzavarjuk az olvasót a folyamatos olvasásban. Erre kiválóan alkalmasak a lábjegyzetek. Mondatonként érdemes kitenni: *Uo.
azaz ugyanott.  Hogy mi a fenének, azt ne tőlem kérdezd.
– Segít a megértésben, ha több idegen nyelvű idézettel világosítod meg a mondanivalódat. Pl. sapienti sat. Utána írhatod a fordítását, (bölcseknek ennyi elég), de akkor meg mi a nyavalyának hoztad előtte latinul.
Folytathatnám még hajnalig, de nem teszem, mert akkor nem poszt, hanem esszé méretűvé dagadna ez az írás. Pedig még nem is említettem, hogy miért hasonlít a tanulmányírás a kortárs komolyzenére. Az előzőekből adódik a hasonlóság.
Minél érthetetlenebb, annál komolyabb.
Minél cifrább, annál komolyabb.
Minél szokatlanabb, annál komolyabb.
Minél többet kell golyózni azon, hogy vajon miről is akar szólni, annál komolyabb.
Ugyanúgy sok a kókler mindkét műformában, műfajban. (Nem egy író, és komponista utólag beismerte, hogy nagyképűsködött, modernkedett, valami meghökkentővel, polgárpukkasztóval akart előállni.
Egy igazi esélyem van megtudni, értékes-e, vagy sem egy mű? Ez pedig a szerző személyes megismerése. Az illető előbb-utóbb elárulja magát, s számomra kiderül: hiteles-e, avagy nem az illető. Ha hiteltelen, akkor művének megismerése pusztán időmet rabolta, anélkül hogy valamiféle értékkel gazdagodtam volna.
Hát jó vigyázni velük.