Mickey webnaplója

Ha az ember kiesik a munkahét megszokott ritmusából, kicsit úgy érezheti magát, mint aki alól kicsúszott a talaj. Kicsit úgy is érezheti magát, mint én mostanában.
A decembert ilyen ritmusok jellemezték: Hétfőtől szerdáig roráté a Köviben, csütörtökön dolgozik Tücsi, pénteken már nem.
Már ettől a pénteki itthonléttől is megváltozott a hét karaktere.
Teljesen szombati hangulatban leledztem, mivelhogy eddig szombattól kezdve voltunk itthon ketten.
Ám ádvent elmúltával kiestünk ebből a már-már megszokott ritmusból is, mármint abból, hogy hosszabbodott hétvégével számoljunk. Hol utaztunk, hol itthon voltunk. Hol mi mentünk valahová, hol hozzánk jöttek.
Tegnap találkoztunk pl. Gyorgyovichok és a sógorságunk a Mester utcában.
Korábbról emlékeztem rá, hogy hétköznapra esik ez a 28-a, mert még azon hezitáltam: a két ünnep között van-e vajon parkolási díj, vagy se.
Úgy döntöttem, hogy nincs. (Nincs is.)
De vajon melyik hétköznapra esett ez a találkozás?
Ma a Margit-szigetet céloztam meg sétálásom helyeként. Ott botorkálok a fák között, és nem tudom, hogy szerda van-e … esetleg péntek.
Egyetlen kapaszkodót találtam emlékezetemben, mely bizonyossá tette, hogy szerda van. December 18-án (és ez szombat este volt) mentünk misére, megemlékezvén arról, hogy apánk éppen 50 éve hunyt el.
Nos innen már gyerekjáték volt kiszámítani, hogy csakis szerda lehet, mert igaz, hogy nem tudom, milyen nap volt tegnap, de 28-ára beszéltük meg a találkozónkat, és az tegnap volt. Akkor viszont ma 29-e van, és mivel 18-a szombatra esett, akkor ma – annyi, mint annyi – csakis szerda lehet.
Bizony az van ma.
Na.