Mickey webnaplója

2011.
Az új évet még szoknom kell.
Benne ugyanazok a számjegyek, mint tavaly, csak a kis arányeltolódásra kell figyelni.
Az ágyam ma ugyanúgy kidobott korareggel, mint tavaly.
T.-t kivittem a megállóba, ugyanúgy, mint tavaly.
A kocsit ugyanúgy meg kellett tisztítani a kívül-belül rálehelt jegektől. [A ciki, hogy a szélvédő íves. Kívül még csak követi valamelyest a jégkaparó, de belül nem. A két szélével vakargat egy-egy milliméteres csíkot. Mára megálmodtam szabadalmaztatható ötletemet. Bármilyen plasztik kártya (lejárt bankkártya, nemzetközi eü.-kártya stb. alkalmas rá) felveszi a kellő ívet, és a homorú üveg hajlatát követi. Seperc alatt végezni lehet az üveg belső oldalán lecsapódott jég levakarásával.]
Hazaérkezve megnéztem a szokott webhelyeket. Kommenteltem néhányat, ugyanúgy, mint tavaly.
Holnap még folytatódik a sorozat. Vért vesznek tőlem, ugyanúgy havonta, mint tavaly.
Valami azért alapjában megváltozik.
Már nem megyek konzultációra a szerkesztőségbe ugyanúgy, mint tavaly.     
Mostantól kezdve nekem kell kitalálni, mihez van kedvem, mihez legyen kedvem, mi az a legfontosabb, amit el kellene intézni, végezni, megalkotni. Nem is tudom, mikor volt ez utoljára. Ha becsületes akarok lenni, akkor kicsit a munkanélküliséget juttatja eszembe, de igazán akkor volt ilyen időszakom, még mielőtt iskolába jártam. Mivel nem voltam soha óvodás (anyánk otthon volt velünk), magamnak kellett kitalálnom, hogy a világ melyik szeletével ismerkedem meg aznap. Persze ezt nem fogalmaztam meg ilyen csiszoltan, ösztönösen éltem bele a világba, mint minden más kisgyerek, és gyűjtöttem játék közben a tapasztalatokat.
Mindent összevéve tehát igazán ma indulok el második gyermekkoromba. Egyelőre tiszta elmével, kissé megroggyant egészséggel, s készen mindazon kihívásokra, melyeknek még meg tudok felelni.
Nem „lógatom a lábamat” naphosszat, hanem most pl. megpróbálok összeszerkeszteni egy kötetnyi könyvet, esetleg többeket is.
Egyébként reggel vár a templom, a séta, a fotózás, a posztok írása, rendszeres olvasás, nyitás mindenre, ami felötlik és foglalkoztat.
Játékaim leegyszerűsödtek, csaknem a szójátékok szintjére apadtak. Ezeket viszont szeretem.
Most éppen ez jutott eszembe: ha van érzéstelenítés, miért nincs vérzéstelenítés, ha van véradás, miért nem annak nevezik a vérvételt is, hiszen akitől veszik, az adja is egyben.
Valamikor a hittanfüzetem elejére ezt írtuk fel:
Isten nevében!
Így a év elején blogom elejére is ezt írom:
Isten nevében.
Csak a móka kedvéért iderovom azt is, amit a matematika-füzetünk első lapjára kellett felírnunk:
1. A matematika az a tudomány, mely megtanít minket arra, hogy hogyan kell a számolást elkerülni.
2. Tudomásul veszem, hogy amennyiben felelet (dolgozatírás) közben két előjelhibát vétek, a legjobb esetben is csak kettes osztályzatot fogok kapni.    
Lám a másodikból csakugyan visszamentem az első gyermekkoromba