Nincs az a lapszerkesztő, író stb., akit ne érdekelné, hogy kik olvassák munkáit, és nincs olyan se, aki bizonyosan ismeri összes olvasóját. Mivel a szakmában évtizedeket töltöttem, engem is érdekel, hogy kik azok, akik olvasnak, és miért érdekli őket naponta írt posztom.
Sok más esélyem nincs rá, hogy megtudjam, mint hogy megnézem a „statgép” adatait, esetleg rákeresek az interneten keringő megjegyzésekre, s próbálom kitalálni, melyik korosztályhoz tartozó és miféle műveltségű réteg az, amely érdeklődik.
Hogy miért?
Részben az irántuk való megbecsülésem jeleképpen. Mert ahogyan az előadót valamennyire orientálja, ha látja, hogy hallgatósága szemében megcsillan az érdeklődés, és így egyre inkább párbeszédet kíván folytatni a lehető legtöbb érdeklődővel, kicsit ugyanígy volna az író ember is.
Van azonban egy nagy különbség. Az író vakon lő a sötétben. Az író helyzete annyival rosszabb az előadónál, mint az állatorvosnak embereket gyógyító orvosénál. Míg utóbbinak a páciens valahogyan körülírja, hogy mi a baja (pl. aprigat a térgyem) az állat kifejezéstelen melankóliával néz elébe sorsának.
Nos, ezek miatt merítek néha a statisztikából, melyet röviden így foglalhatok össze:
naponta több százan kanyarodnak blogomra,
a legnagyobb olvasottságú napon kb. 650-en.
Rendben van. Ez a szóródás érthető.
Van azonban egy még érdekesebb adat: A statisztikákat átlagolva kitűnik, hogy az olvasók fele az USA-ból klikkel blogomra, a többi fele-fele arányban oszlik meg a Magyarországról és ismeretlen helyekről való megkeresések között.
Fogalmam sincs, hányan olvassák naponta, s hányan alkalmanként. Tegnap kicsit elmerültem abban, kik lehetnek azok az amerikaiak, akik olvasnak. Találkoztam – meglepetésemre – néhány egyetemistával, akik „lájkolnak”.
Mivel az USA-beli megkeresések száma rendszeresen százon felüli, ott élő öcsémet megfaggattam, naponta hányszor nyit rám. Mivel ez egy-két esetnél nem nagyobb, azt valószínűsítem, hogy egy nagyobb, viszonylag jól kitapintható közösség tagjai érdeklődnek anyagaim iránt. Persze lehet, hogy tévedek, és éppen azok olvassák, akik messze nem értenek egyet posztjaimmal, de „orientálódásukhoz” fontos tudniuk, mit gondolnak, akik máshogyan gondolkodnak. Ebben sincs semmi kivetnivaló. Bevallom, magam is elolvasom azoknak a bejegyzéseit, akiket hiteleseknek vélek, és egészen máshogyan vélekednek a valóságról, mint én, vagy a hozzám közelállók. Meg kell mondjam (írjam), olykor elképedek makacs kitartásukon olyasvalamik kifejtése alkalmával, amivel messze nem tudok azonosulni. Ilyenkor ez marad: Nem gondolhatom komolyan, hogy én és a hozzám hasonló világnézetű emberek tévedhetetlenek, de gondolhatom, hogy az ellenkező véleményen lévők szintén nem azok.
Visszatérve az eredeti témámhoz, a hálón való szörfözésnek volt némi eredménye, bár továbbra is csak tapogatom, kik is olvasnak.
Alkalmasint többet tudhatnék, ha nyitott kérdésekkel bombáznám az olvasót, mert tán többen kommentelnének. Ám nem ez a célom. Inkább az, hogy leírjam a világot, s annak eseményeit úgy, ahogyan felőlem nézve az események történnek, ahogy felőlem a végtelen valóság látszik.
Nem szeretnék értéksemleges lenni, nem is vagyok rá képes. Favorizált értékeim nem az enyéimek, hanem  a Mestertől származnak, akivel szeretnék szinkronban élni tehetségem és lehetőségeim szerint.