Ma 80 éves Szabó Ferenc jezsuita.
Isten éltesse!
Ma temetik Ila nénit.
Isten nyugosztalja! 
Ma (nem számítottam rá, de) Kati rám telefonált, hogy tartsak vele Pomázra, mert orvoshoz kell mennie. Így hát oda vittem. Sokat kellett várnia (várnunk), a temetésről így kapásból lemaradtam.
Ma viszont Pomázról készült néhány hangulatos felvétel, merthogy szűkre szabott sétámat helyben tettem meg.
Ma megérkezvén a postaszekrényben találtam a kiadó válaszát korábbi megkeresésemre. A múltkorában kérdőívet küldtek azzal, hogy ha kiadják Közröhejes történeteimet, milyen feltételek várnak rájuk, és milyeneket vállalok én. Én azt vállaltam, hogy megírom a történeteket, és semmi egyébre nem vállalkozom. Azt x-eltem be, hogy adja el a könyv magát.
Nos, ehhez képest a következő örvendező hangú levelet kaptam: Nagyon örülnek a kéziratnak, a történetek olvasatják magukat. Néhány variációt közölnek még azt illetően, hogy mennyit kérnek a kiadásért, ha kp. azonnal fizetek, ha később, illetve, ha részletekben.     
Még nem feleltem levelükre, de ide írom: semennyit.
Soha.
Meggyőződésem, hogy azért van olyan sok ócska könyv a piacon, mert szerzőik a vélt siker reményében, legalábbis amiatt, hogy megjelenhetett publikációjuk, hajlandók voltak anyagi áldozatokra a kiadást, illetve a terjesztést illetően.
Na ne!
Ha egy könyv rossz, akkor ne adják ki.
Ha pedig jó (legalább annyira, hogy megéri az ésszerű kockázat viselését), akkor kerüljön a pultokra és csakugyan tartsa el magát (meg a könyvbizniszt, az íróról sem megfeledkezve).
A kisujjamat sem mozdítom meg annak érdekében, hogy írásom könyv alakban megjelenjen. Megvallom, 65 felé közeledve mit sem érdekel a hírnév, a becsvágy, a reklám és az önreklámozás.
Ha a kötet meg akar élni, tartsa el magát.
Ha nem, akkor meg nem érdemli meg a ráfordításokat.