Mickey webnaplója

A Zászlónk 100 éves jubileumán felkértek vezércikk írására. A cikknek ez volt a kifutása: életünk értelmes célja csak egy lehet, önmagunk felülmúlása. Ez pedig egyedül nem megy. Több élményem, apropóm is van ahhoz, hogy egy kissé közelebb hozzam, mire gondolok.
Az egyik: tegnap kezembe került egy ÚE-cikk: interjú Vedres Csabával.
A neves zongorista, orgonista, komponista megtapasztalta, milyen, amikor saját forrásaira támaszkodik és milyen, amikor elengedi saját akaratát. Idézem:
„Nekem nem volt más teendőm, mint reggeltől estig komponálni… Nem ment: egy teljes hónapon át! Akkor jöttem rá: ezt nem én irányítom… Meghallottam egy belső hangot, érzést, hívást: »Add át nekem a zenédet!« Nem akartam… szerencsére gyorsan megtapasztalhattam: az Isten hatalmas szabadságérzést kínál nekem, és olyan függőségi viszonyt, amit szeretek.”
Íme az ő önfelülmúlása.
A képlet egyszerű, és saját tapasztalatommal egybevág.
Egyszer így összegeztem íráskészségemet: Jobban írok, mint ahogyan tudok.
Bizony, bizony rácsodálkozom olykor egy-egy villanásra: ezt én követtem volna el?
Igen, kicsit én, de nem egyedül.
A fogalamazásra is igaz: Nélkülem semmit se tehettek.
Ha csak saját fantáziámra hagyatkozom, az olyan is lesz: emberi és fakó. De ha hagyom, hogy megihlessen, akinek mindent köszönhetek, akkor több lesz, mint amire magam képes volnék.
Ez mindennel így van.
Ha felolvasásra kérnek misén, egy gondolatot küldök az Égnek: „Szeretném, ha átmenne az üzenet.” Minden hangos olvasáskor ugyanezt kérem.
Kit érdekel az orgánumom? Még magamat se. De valamit szeretnék megértetni, átadni, azért olvasok. Az üzenetért.
Pünkösdkor nem ugyanez esett meg? Péter tudta a legkevésbé, hogy mi történt vele, velük. Hogyan tudott volna nyelveken szólni, hogy mindenki megértse mondandóját, mégpedig a saját nyelvén.
És mégis, és mégis.
Együttműködött azzal, aki segítette, hogy felülmúlja önmagát.
Minden művésznek, minden tudósnak, mindenkinek, aki értelmes életet kíván élni, érdemes felajánlania tehetségét, minden munka megkezdése előtt. Minden reggel.
Hogy minden este hálát adhasson érte: Mire mentünk együtt, Uram!
Nevezheted ezt aztán ihletnek, karizmának, szent elszántságnak, aminek akarod.
Csak alkalmazd, hogy szebb legyen a föld, hogy értelmes legyen az élet, hogy átlelkesüljön valamiképpen a társadalom.