Mickey webnaplója

Tegnap babakocsikba botlottam, ma trailerekbe. Úgy látszik, minden vonz engem, ami mozog. Az első trailer új autókat cipelt a hátán, hogy valamelyik depó eladásra kínálja őket. Nemsokára ennek felbukkanását követően jött egy másik, egy „autómentő”, mely szintén egy kocsit cipelt gúzsba kötve, hogy el ne szálljon. Ez azonban egy későbbi fázis munkáját végezte. A már megvett, ámde rossz helyen parkoló autókat gyűjti össze a fővárosból (mint egykor a sintér a gazdáját vesztett vagy aggkori érelmeszesedése miatt haza nem találó kutyákat), és jó pénzért lehetővé teszi gazdáinak a kiváltást.
Innen figyelmeztetem a leendő autótulajdonosokat, hogy többféle trailer van. Az autómentő pl. igen hasznos munkát végez. Javítani viszi a mozgássérült autókat. Ma ilyennel nem találkoztam.
Szokásos sétámhoz szokásosan néhány torokfrissítő negrót dugtam zsebembe. A Duna-parton eszembe ötlött, hogy kikotorjak egyet a zsebemből. Ám ez nem is olyan  egyszerű. Merthogy zsebemet sokan lakják. Néhány kulcs és kulcscsomó, aprópénz, a kiváltott gyógyszerek tasakostul, papír zsebkendők. Már benne vagyok a zsebembe könyökig, de a negrónak csak nem akaródzik előkerülni. Ilyen nincs – mormogok –, de mégis van, dünnyögi a jobbik eszem. Hiszen kereshetem itt napestig, s mindhiába.
Hogyan is találhatnám meg a cukorkát a jobb zsebemben, amikor a balba tettem!