Mickey webnaplója

„Az akció ma 24 órakor indul” – olvasom egy hirdetésben. Ha ezt írták volna: az akció holnap 0 órától indul, ugyanígy igaz volna, ha ugyan igaz volna. A ma 24 óra és a holnap 0 óra valójában időmezsgye, határ, mely ugyan vektor jellegű, mert iránya van, mégpedig egy iránya csak, mely a múltból a jövőbe tart, mégsem mérhető tartama, mert csak úgy létezik, mint a kiterjedés nélküli – ideális – pont, vagy a vonal (pontsorozat) a mértanban.
Az idő éppen ennek az ideális, azaz időtartam nélküli mezsgyének a sorozata.
A kérdés filozófiába csap át, mert
ha azt mondom: van múlt, tévedek, mert már nincs. Helyesen csak volt múlt, hiszen elmúlt.
Ha azt mondom: van jövő, szintén tévedek, mert a jövő még nincs, csak lesz (ha lesz).
Ha pedig azt mondom, hogy jelen pillanat, szintén a semmiről beszélek, mert a jelen pillanatnak nincs időbeli kiterjedése.
Mégis mindhárom időtényező létezik. Mert ahol anyag van, ott fizikai mozgás van, az pedig az elmozdulások időbeni vetülete.
Most a múltból haladunk a jövőbe, de néhány szituációban kieshetünk az időből: pl. játék közben, elmélkedés közben és szemlélődés közben is. Ha pedig kiestünk belőle, akkor nincs elmúlás. Akkor csak folyamatos jelen van, megélt, intenzív jelen. Ezt éljük meg teljes és abszolút módon abban a másik világban, ahol nincs értelme az időben előre meg hátra fogalmaknak, csak az intenzitás különféle erősségének. Én legalábbis nem tudom másképp elképzelni.
Ha igaz, hogy csak a szeretet vihető át oda, mert ott letisztult élet lesz, és az élet maga az Isten, az Isten meg maga a szeretet, és csak a letisztított (letisztult) szeretet képes kommunióban élni a többi „tisztá”-val, végtelen szeretettel.
Lényegünk, személyiségünk tiszta esszenciája fog ráragyogni a többiekére, és viszont. Ennek a kölcsönös és milliónyi tündöklésnek nincs ideje, csak mélysége. Az viszont csakugyan végtelen.
Hányszor elképzelem, hogy milyen jó volna – minden hátsó gondolat nélkül – „belefúrni” magunkat a másik belső gazdagságába. Ilyesmi lehet ember léte végső stádiumában, teljes átalakulása után, amikor a testekhez már máshogy viszonyul.
Nehéz ezt megérteni, miközben az orrunk előtt produkálja a rovarvilág a teljes átalakulás minden fázisát.
Kicsit hasonló sors vár ránk is, amikor „kinőjük” immár szűkössé vált korábbi ruhánkat.