Mickey webnaplója

Estelle hat éve a jelenben é1. Estelle hat éves. A papával ő jött ki elénk a reptérre. Boldog volt, hogy meglátott minket. Hát hogyne örült volna! Neki is vannak nagyszülei, még ha olyan ritkán látja is őket.
Más is panaszkodott azon a napon, hogy az erős front miatt érzi a szívét.
Én is éreztem.
Beszálltunk a kocsiba.
Én François mellett ültem, Estelle unoka mögöttem.
Megpróbált velem kontaktust találni, velem játszani. Kihúzta a fejtámlámat, én meg a lyukakba dugtam hüvelykujjamat, és az ökleim voltak a fejtámláim. Ez nagyon tetszett Estellenek. Majd tovább folytatta „masszírozásomat”.
Kezével megérintett, mint egy kismacska, majd visszakapta, mielőtt elértem volna. Egyre bátrabb lett, én meg egyre rutinosabb. Sikerült megfognom az ujját, majd vékonyka csuklóját. Ekkor arcát beletemette hátranyúló kezembe. Így utazgattunk, és masszírozott engem. Én megkönnyebbültem, ő meg jól szórakozott.
A játéknak itthon sem lett vége. Pl. előhozta a memorit, és kezdte gyűjtögetni az állatképeket. Hárman játszottunk, a nagyi, Estelle, meg én. Ő minden egyes alkalommal - amikor rá került a sor - felemelt egy-egy képpárt, majd visszatette a lapokat a helyükre, és szélsebesen felugrott a hátamra, felmászott a vállamra, és onnan nézte a fejleményeket. Minden megmozdulásunk nagyon mulattatta, és lecsapott minden képpárra. Friss fejjel valamennyinek az elhelyezkedését észben tartotta.
Első lett.
Másodjára már csak második, harmadszorra harmadik. Nem azért, mert tájékozódó képessége lanyhult volna, hanem azért, mert már csak az érdekelte, hogy jó tempóban megmássza a hátamat, és időben visszaérjen a képekhez. Közben elfáradt, figyelme már nem terjedt ki a memorira is.
Megfigyeltem, hogy tanuláskor ugyanígy jár el. Viccnek, játéklehetőségnek fogja fel a leckéket, ha lehet, és poénosra veszi, ha megteheti. Az eredmény kevéssé érdekli. A kapcsolat azzal, akivel tanul, sokkal inkább leköti, mint maga a feladat.
Helyes kis ember.
Övé a Snoopy cica.