Mickey webnaplója

1. epizód: Hazaérkezésünk öröme bennem úgy csapódott le, hogy megszólalt Beethoven VI. szimfóniája „belső fülemben”. Annyira nem hagyott nyugtot a dallam, hogy kikerestem a CD-t és megszólaltattam a zenét. Azon magam is elcsodálkoztam, hogy a korábban belülről hallott zene ugyanabban a hangmagasságban szólt a korongról is, mint belülről (ezt nevezik abszolút hallásnak). A történtekkel kapcsolatban két dolgot hadd említsek. Akiben öröm lakik, felerősítheti a Pastorale szimfónia első tételével (persze a többivel is, de ez az első tartalmazza a legtöbb optimizmust a zene nyelvén kifejezve.) A másik, hogy még odakint hallgattam Matyi unokám dudorászását. Ő az ötödik szimfóniát dúdolgatta folyamatosan és részleteiben. Megjegyeztem neki: Meglep, milyen pontosan szól belőle a zene. Én úgy vagyok vele, hogy magamban hosszasan motoszkál egy dallam, olyannyira, hogy nemegyszer, amikor lefekszem aludni és egy motívum „szól” lelki füleimben, ugyanazzal a zenével ébredek reggel. Módszerem ilyenkor az, hogy egy másik dallammal „kiütöm” a korábbit, és próbálok abban megmaradni. Ez háromféle kimenetelű. Vagy sikeres az akció, és az újabb szól egy darabig, vagy kölcsönösen kioltják egymást, és egy darabig „csend van” bennem, vagy – és ez is elég gyakran előfordul – visszatér az első makacsul.
2. epizód: Tanulok Fr.-tól. Reggel hárman indulunk az iskolához. Estelle, ő, meg én. Így búcsúzik lányától: Salut, ma belle. Hm. ez nekem is tetszik. Szia, szépségem. Magam is alkalmazni kezdem Estelle-re vonatkozóan.
3. epizód: Estelle megérkezik délután az iskolabusszal. Meglát engem, s ebbeli örömében ugrándozik, mint egy őzike. Én felkapom, megölelem, majd kézen fogva hazaindulunk. Estelle hosszas mesélésbe kezd. Egy büdös szót se értek az egészből, hiszen francia tudásom a nullához közelít. Mikor abbahagyja, komoly képpel megkérdezem: Vraiment? (Valóban?) Mire ő: Oui, oui! (Igen, igen.) Mindketten boldogok vagyunk.
Ő azért, mert képes volt értésemre adni a vele történt eseményeket, én meg azért, mert örülök az ő örömének.
Így megyünk haza.
4. epizód: Éva barátnője, Magali, anyja társaságában eljön megnézni a kicsi Flórát. Hosszasan örülnek a nők egymásnak, Magali egyszer csak odajön hozzám, aki éppen egy szövegemen dolgozom a laptopon. Érdekli, milyen a magyar nyelv írásképe. Annyit ért a szövegemből, mint én az ő társalkodásukból. Búcsúznak. Magali elkéri Flórácskát, és megpuszilja a feje búbját. Mire megszólalok: Ez az 5324.-ik puszi, amit Flóra kapott születése óta, számoltam. Éva lefordítja nekik. Jót mulatnak rajta.