Mickey webnaplója

A világ számos helyén mindmáig léteznek piacokon ügyködő fogalmazók, akik írni-olvasni tudnak, és akik analfabéta megrendelőik ügyeinek intézését, levelezését lehetővé teszik. Megismerve helyzetüket, nevükben megfogalmazzák a hivatalos személyes leveleket. Ki tudná felsorolni, miféle szituációk, sorsok vonulnak fel előttük. Úgy gondolom, hogy érdekes novellák, regények kerekednének ki a megrendelők élete egyes epizódjainak ábrázolásából.
A következő fokozat azokat segíti, akik képesek írni-olvasni, de fogalmazókészségük a nullához közelít. Ezek számára készülnek szakirányú és a magánélet fontosabb eseményeit megragadó levélmintakönyvek. Akad ebben kérvény, szerződéstervezet, folyamodvány, randevúra való felkérés, szerelmes levél, stb., stb. „Te szólj helyettem, kisvirág!”
Vannak aztán az egyes felekezetek részéről kiadott imagyűjtemények.
Tegnap erről beszélgettünk itthon röviden. Arról tudniillik, hogy ha az ima lényegét tekintem, az egyfajta kapcsolatfelvétel az Istennel, s az égiekkel, üdvözültekkel, jó lelkekkel, szentekkel. Még tudni véljük azt is, hogy néhány csoportba oszthatók ezek: dicsőítő ima, kérő ima, hálaadó ima, (közbenjárást) kérő és engesztelő ima. Nekem ez mindig is furcsa volt. Ha az ima lényege a kapcsolatfelvétel, akkor párbeszéd az égiekkel. Gondoljuk el ennek analógiájára, hogy ha kontaktust keresek a feleségemmel, csakugyan  csak négyféle módon tehetem ezt? „Imádhatom” (a szót nem véletlenül és  hangsúlyosan idézőjelbe téve), kérhetem valamire, kérhetem akár a közbenjárását is, ha olyan pozíciót tölt be, hálálkodhatok neki, mert jó volt hozzám, mert megajándékozott valakivel, valamivel, és kérhetem bocsánatát, mert megbántottam.
Könnyű belátni, hogy ha az asszonyhoz szóló szavaimat ezekre redukálnám, kommunikációs életünk rettenetesen merevvé és ügyefogyottá válna. Hol maradna a napunkról való beszámolás és annak meghallgatása, hol a véleménykérés egyes viselt dolgainkkal kapcsolatban, hol a közös tervezgetés, a közös élmények felidézése, a mesélés, saját személyiségünk újra és újra megkísérelt – bár teljesen soha meg nem valósuló – kimondása.
Hát ez az. Ezeknek az analógiáknak kellene kibomlani az imáinkban is. Ekkor mondhatnánk el jó szívvel: „Benne élünk, mozgunk és vagyunk.” Ám hol tartunk ettől? „Hiszen azt se tudjuk, hogyan kell imádkoznunk. (Róm 8,26)
Mindezért aztán szükségünk  is van „imamintakönyvekre”.
Készülnek is rendesen ilyenek. Magyar szenteké, családoké, a tanulóifjúságé(Sík-Schütz), de ismeretes, hogy van egyetemisták imakönyve, van himnuszok könyve, stb, stb.
A piacról azonban továbbra is hiányzik egy kigyűjtés: az Ó- és Újszövetség imagyűjteménye. Ebben nyilván benne kellene lennie Mózes imájának, több próféta és -asszony imáinak, Dávid imájának, a három tűzbe dobott ifjú dicsőítésének, hálaimájának, Zakariás benedictusának, a zsoltároknak stb. Az Újszövetség anyagából első helyen a Miatyánknak kellene szerepelnie, de Mária Magnificatja és az agg Simeon imája sem volna kihagyható és még sok-sok egyébnek is szerepelnie kellene: Pl. Jézus főpapi imájának, Pál szeretethimnuszának és Krisztusról szóló himnikus megszólalásainak.
Szerkesztésében alkalmakhoz kötve kellene az imákat felsorakoztatni, hogy aki olvassa, abban hasonló gerjedelmek keletkezzenek azokhoz, mint amelyek az adott szituációkban az imát kipattantották egykor a Mesterből, a tanítványokból, a szentekből, az angyalokból, a vámosokból, akármilyen teremtményekből.
Az a véleményem, hogy rendes kötet összejönne ezekből.