Mickey webnaplója

A Dunába belelógott egy bokorról szakadt tövises ág. Az ágból kinövő tűhegyes tövisek hossza 4-8 cm lehetett. Ilyesmiből fonhatták egykor Jézus koszorúját.

Mi történt?
Biblia: „A helytartó katonái bevitték Jézust a helytartóságra, s odagyűjtötték köré az egész helyőrséget. Megfosztották ruhájától, bíborszínű köntöst adtak rá. Tövisből koszorút fontak, fejére tették, jobb kezébe pedig nádszálat adtak. Aztán térdet hajtottak előtte, és így gúnyolták: "Üdvöz légy, zsidók királya!" Közben leköpdösték, fogták a nádat s verték a fejét ... így csúfot űztek belőle. (Vö. Mt 27,27–31)
Katonák a helytartóságon. A katona természetes közegéből kiemelt ember. Életének teljében viszik el, amikor úgyszólván agyonverhetetlenül egészséges. Aztán addig dresszírozzák, amíg ki nem vetkőzik emberi méltóságából, és egy szám lesz, egy tartását vesztett senki, egy nímand, akit ölésre idomítottak. Aki, amikor nem harcol, mert éppen béke van, visszatérően felesleges csuklóztatást szenved. Tehetetlenségében mindenféle őrültséget kitalál. Veszedelmes és többnyire durva a katonák csínytevése, poénkodása. Nem hiszem, hogy Jézusra különösebben haragudtak volna. De nem voltak képesek elviselni másságát, hozzájuk képesti méltóságát, emberi tartását. Talán ezért kezdték ki, talán unalmukban. Jézus az ellenséges néphez tartozott, akik miatt voltak kénytelenek elszakadni otthonuktól. Gondolom mindezek hozzájárultak ahhoz, hogy teljesen kivetkőzzenek emberi mivoltukból.
Elérkezett hát az ő napjuk, amikor kényük-kedvük szerint elbánhattak a kezükre adott Mesterrel. Hát nekiestek, mint egy kutyafalka kiszemelt áldozatának.   
Elképzelem, azon járt az agyuk: hogyan lehetetlenítsék el teljesen áldozatukat, hogyan készítsék ki. Mivel odakint a tömeg királynak kiáltotta ki, igyekeztek a már megkorbácsolt Mestert királyi maskarává tenni.
A csakugyan emberi tartásukat vesztett katonák azon versenyeztek hát, hogy ki tud eredetibb lenni a gúnyolódásban.
Egyikük letépte róla ruháit, melyek az ostorozás után amúgy is eléggé szétmarcangoltak lehettek.
Másikuknak eszébe jutott, hogy van a helytartóságon egy ócska bíbor színű köntös. Elszaladt érte, hogy ráaggassa a szenvedőre.
A harmadik kitalálta, hogy megkoronázza a királyjelöltet. De mivel? Méretes abroncsot nem talált, viszont felfedezte a falak tövében nőtt tövisbokrot. Nosza levágott egy hosszú ágat, és óvatosan koszorúba fonta. Úgy érezte, hogy övé a legjobb poén. Ha ezt belenyomja a „király” fejébe, az lesz csak a móka. Hogy le ne essen a megkötözött rab fejéről, fogóval szorosra húzta rajta.
Most már csak egy jogar hiányzott a kezéből, a királyi pálca, hogy teljes legyen a torzó, melyet Jézus királyságából összehoztak.
A negyedik tehát elfutott egy nádszálért. Nem kellett messzire mennie. „A katona leleményes” volt már a római korban is. Visszarohant egy nádszállal, fejbe verte vele a koronás királyt, ezzel is fokozva elesettségét, további kínokat okozva neki, és a kezébe nyomta a nádat.
Több ötletük nem lévén leköpködték, és röhögve pukedliztek előtte: „Üdvöz légy, zsidók királya!”
3. A Mester: Jézus, az Emberfia folyamatosan iszonyú kínokat szenvedett el. Jézus, az Isten Fia közben megrendülten sóhajtotta, hacsak magában is: „Atyám, bocsájts meg nekik, mert nem tudják, mit cselekednek”.
4. Compassio. Az Atya és a Lélek együtt szenvednek a Fiúval. Jézus szeretete és engedelmessége nagyságrendekkel nagyobb annál, hogysem kitérjen az őt ért halálos veszedelem elől. Mindhármuk tudja, hogy nem a szenvedésé, nem a halálé az utolsó szó.
Ez a kairosz ideje, amikor a szeretet bizonyítja minden mást meghaladó erejét.
De a kronoszé is. A kronológia, a gyászos események egymásutánja során teljesedik be a Mester és király halála, hogy végül is később a feltámadásba oldódjék.