1. Apánk mesélte: Évekkel azután, hogy jó súlyban lévő apja meghalt, éjszaka ugyanolyan ritmusú lépteket hallott, mint korábban, amikor még apja rótta a köröket föl és alá a parkettás lakásban. Mondhatod, hogy képzelődött, mondhatod azt is, hogy nem abban a lakásban járkált valaki, hanem a felettük lévőben, és hogy éjszaka felerősödnek azok a zajok, melyeket nappal meg sem hallasz. Ő mindenesetre azt élte meg, hogy az elhunyt jár-kel a szokott „útvonalán”.
2. Csia története.
Kis tini lehetett, amikor elhagyta egyik télikabátgombját. A télikabátgombokról legalább annyit lehet tudni, hogy egyedi kialakításúak, és ha egyszer az egyik észrevétlenül leesik, többé sose tudod pótolni, legfeljebb lecseréled azt egész garnitúrát. Persze az is lehet, hogy az említett esetben valójában kettérepedt egyik gombja. Ki emlékezik ötven évvel korábbi eseményekre pontosan. Mindenképpen kellemetlen egy ilyen hír bejelentése, talán ezért találta ki a következő mesét az előszobafogason lógó kabátjáról:
– Halljátok? Valami reccsent. Gomb reccsent. Megnézem, nem-e pont az én kabátom gombja reccsent.
Lássatok csodát, csakugyan az ő kabátgombja lett oda.
3. Ezúttal hangicsálásról volna szó: nem egészen reccsenésről, inkább cikkanásról.
Zuglói házunk lépcsőházában vaskorlát vitt az emeletre a lépcsősor oldalán. Egyszer ledobtunk néhány kavicsot, melyek éles hangon cikkantak meg, ahogyan a korlát csöveit megkongatták. A kopasz falú lépcsőház falai egyébként még fel is erősítették ezeket a zörgéseket. Nem vettük észre, hogy P.-né kijött a lakásából, és felfigyel a zörgő kövek cikkanásaira. Kieresztette a hangját és a következő monológot adta elő, talán még helyesebb így fogalmazni: kiabálta bele a csendbe.
– Ki dobál?
– Ki a rosseb dobál?
– A rosseb egye meg, ki dobál?
Ugye értékelhető az irodalmi igényű fokozás eme egyedi megnyilvánulása?
4. Van, akinek a lakásában tücsök húzódik meg, és amikor elcsendesül minden, akkor elkezdi vég nélküli nótáját. Van, akinek a bútorai reccsennek meg a hőtágulás következtében. Esetleg a szú perceg bennük.
Nálunk is van egy érdekes jelenség. A vasbeton házunk lakásainak vasbeton falai vannak. Ezek rugalmasak, és „dolgoznak” is. Tapasztalom, hogy a legkisebb helyiségbe lépve, és ott rövid ideig elidőzve egyszer csak egyetlen kattanást hallok. De minden alkalommal. Mint akit üdvözöl a fal, a falba épített kicsi kőevő manó, avagy ki tudja, mi.
Úgy vélem, hogy tekintélyes súlyom idézi elő a parányi rugalmas elmozdulást a helyiségben, és – mivel a hang mindig ugyanonnan szól, alighanem valamelyik csempe feszül neki jobban a többinek, vagy éppen távolodik el tőlük, azt a jellegzetes „tak” hangot adva.
Mennyivel jobban hangzanék, hogy „így üdvözli gazdáját a toilette fülke”.
Utolsó kommentek