Mickey webnaplója

Ha valaki azt gondolná, hogy igaza volt a reklámnak: „Nyugodtan élhet, dolgoznak a gépek” – biz Isten, nagyon téved.
Ma ugyan másképp szólnak a reklámszövegek, de lényegében ezt sugallják.
Nyugodtan élhetsz, dolgoznak a gépek.
De ha még nyugodtabban akarsz élni, akkor mégse nyugodj addig, míg le nem cserélted meglévő gépedet egy sokkal korszerűbbre, modernebbre. Az egy gigásat a két gigásra, a nyolc gigásat két terásra.
Hogy mennyire nem így van, azt
megírta H. Böll (akinek novellahősét, egy halászt, többtermelésre nógatja egy amerikai turista,
megírta az Ószövetség (minden hiábavalóság),
meg az Újszövetség (ostoba, még az éjjel számon kérik lelkedet).
Hogy mennyire hiábavalóság az entrópia elleni, kicsiben és nagyban való küzdelem, hadd emlékeztessek rá, hogy az idős ember kétségbeesik amiatt, hogy „minden leesik”. Nem csoda: Minden lehajolás vértolulást okozhat, aminek adott esetben végzetes következményei lehetnek.
De nem kell ahhoz idős embernek lenni, hogy tudatosuljon bennünk: „Minden elromlik.”
Ma például megpróbáltam egy néhány éve felszerelt redőnyt leengedni. Ne gondoljátok, hogy sikerült. A redőnyre nem vonatkozik a nehézkedés törvénye. Rángathattam a gurtnit, meg se moccant a hengerbe csavart lamella-sorozat. Végül erőszakhoz kellett folyamodnom. Íróasztalt el, ablakpárkányról minden tárgyat le, szúnyoghálót fel, hogy egyáltalán hozzáférjek a redőnylemezekhez. Erőbedobásomat siker koronázta. Megindult lefelé lassan a feltehetően elkoszolódott rendszer, mint a rozsdás horgonylánc az öreg uszályról.
Nem akarlak sokáig untatni a Murphy-törvénynek engedelmeskedő kacatokkal való bíbelődésemmel. Mindenesetre tegnap felfedeztem, hogy szobánk rolós szúnyoghálója nincs lehúzva. Nem is lehet, mert két kis sínen szaladó tolókája (műanyag) egyik felengedésnél elrepült. Hiába húzod le a zsinórral a hálót, nem tudod beakasztani a zárszerkezetet, mert nincs mivel. Ha a kétméteres rugóra járó háló felszalad, akkora sebességre kapcsol, hogy a fegyelmezetlen tempóban száguldó roló tolókái a tempó miatt kitörnek a felső végállomáson. Ne tudd meg, hányadszor ragasztom vissza őket pillanatragasztóval. És azt se tudd meg, hányadszor ragadok hozzá a tubushoz úgy, hogy napokig koptatom bőrömről a rászáradt trutyit.          
Ennyit a szép új világról, melytől önmagában véve csöppet sem vagyunk boldogabbak, mint a csúnya régi világban voltak elődeink.
Más kérdés, hogy nem szabad leragadni a lét esetlegességeinél, s rendetlenül kötődni a komforthoz, a reklámok kínálta vacakokhoz. Most abbahagyom az eszmefuttatást, mert meg kell erősítenem íróasztalkám lapjának alátámasztását mielőtt leszakad monitorostul.