Mickey webnaplója

„Ez volt hát az ember, ha kellett, a gáton…” (Toldi)
A Toldi pedig Miklós volt.
Este sok ember relaxált a pünkösdfürdői gáton, és hogy hány hallgatott közülük a Miklós névre, nem tudom. Két Miklós biztosan jelen leledzett. Én, és akit felismertem, Vámos M. Ott bringázott egy kutya társaságában. Föl s alá. Ő persze nem ismert fel engem. Én csak egy Miklós vagyok, ő meg az író V. Miklós.
De nemcsak Miklós nevű író sétált a parton, hanem egy Péter is. Esterházy. Őt is fölismertem, mert nemcsak Péter volt, hanem  E. Péter, az író.
Ő persze honnan tudta volna, hogy magam is író volnék.
Blogger.
Kisvártatva újabb cangás érkezett. Velem szemben haladt. Ő bezzeg felismert engem,
G. volt, aki rendszeres templomlátogató – csakúgy mint szerénységem. Megelőzött engem a köszönésben, amit sietve viszonoztam, hiszen seperc alatt elhúzott mellettem.
Jó lett volna a sétafika, csakhogy nem vettem figyelembe az uralkodó szélirányt. Északról haladtam délnek. Az enyhe széllel egy irányban. Pedig az lett volna az egyetlen, amely megkönnyítette volna gyaloglásomat az igen párás melegben.
Ma megismételtem a Duna-parti kutyagolást, de egyre inkább elment a kedvem az egésztől. Ma 87%-os volt a dunszt, kevés volt bennem a folyadék, érzem a hidegfront közeledtét… Tovább is van, mondjam még?  Alig fotóztam az időnként szemeregni kezdő esőben.
Viszont 65-höz közeledve ma új életet kezdtem.
Én, aki oly sokat foglalkoztam a délszláv jelenésekkel, ma elhatároztam, hogy megpróbálom a heti két napi visszafogott étezést: kenyérfélék vízfélékkel. A változatosság kedvéért kanyarítottam egy szelet Mica által sütött kenyeret és desszertnek kiflikarikákat ettem hozzá. Folyadékképpen pedig a zsűri által első helyen kihozott aquincumi csapvízből kortyolgattam a magam és mások testi-lelki egészségére.
Ha beválik, folytatom.
Holnap lazítás következik.