Mickey webnaplója

A szavak megmozgatnak, a példák vonzanak. Ez ötlik eszembe, amikor azt akarom érzékeltetni, milyen megszállott módon veselkedek neki Varga Laci sógor ötödik kis könyvének. Tücsi nyolc kötetet gyűjtött be tőle, és ezeket most hol tempósan, hol meg-megállva olvasom. A könyvecskék az általa vezetett különféle lelkigyakorlatok szerkesztett változatai. Azért esett be nekem a gimiben tanult közmondás, mert Lacit ismerem fiatal kora óta. Igazi forradalmárként járta végig a lelkiségeket azzal az igaz és erős szándékkal, hogy megtalálja AZ-t.
Jelentem: megtalálta, és nem is veszti el többé soha. Mint már említettem, volt bulányista, karizmatikus, és különféle mozgalmak megfigyelője, mígnem rádöbbent, hogy egy személyhez fűződő eszköz akad, mely biztosítja a „benne élünk, mozgunk és vagyunk” igazságát, és ez az Eucharisztia. A szentségimádás, a köztünk élő Krisztussal való azonosulás mindennapos kísérlete, a gyakorlatban való hozzá kötődés. Hétköznap és ünnepen, reggel és este, munkában és a pihenések idején.
Ha te mondod és igaz(!), elhiszem – ironizált velünk egykor a piarista Fekete Antal, magyartanárunk.
Mivel Laci mondja, igaz, ezért elhiszem megfogalmazásait.
Sokszor a rátalálás öröme és izgalma kerít hatalmába kötetkéinek olvasása közben. Magam se gondoltam volna, hogy életvitelével hitelesített írásai ennyire megmozgatnak és magukhoz vonzanak.
Laciról elég annyit tudni, hogy amennyire ez emberileg egyáltalán lehetséges, azt beszéli el, amit megél, élete fedésben van azzal, amit leír. Életével igazolja szavait.
Neki sikerült kibillenteni megszokott tenmagamból, hogy részese legyek egy kalandnak, melynek nem én vagyok a közepe, csak résztvevője.
Így hát most abbahagyom az írást is, hogy nekiveselkedjenek az övének.
Megjegyzem, délelőtt elég sokat haladtam életem eseményeinek felvázolásában. Évről évre haladok, és elérkeztem életem 27. évéhez, amikor is már bőven házas emberként élek.