Mickey webnaplója

Este kilenc felé fordult az idő. Csendesen esni kezdett az eső, majd később letanyázott egy viharfelhő a környékünkön, és egyre-másra szórta a villámokat, csakúgy csattantak. Meglepő módon akadtak köztük egyszeri, visszhang nélküli pattantyúk is, csakugyan úgy szóltak, mintha egyes lövéseket adott volna le valamiféle nagyobb kaliberű fegyver. A villámlások éjfél utánig sem szűntek meg, így hát belealudtam a tartós égzengésbe.
Belealudtam, és azt álmodtam, hogy villámlik és mennydörög szinte folyamatosan, de mindez nem izgat egy pillanatra sem, sőt. Végtelen nyugalommal tölt el az a tudat, hogy semmi rossz nem érhet, hiszen Isten határtalanul szeret, intenzíven gondoskodik rólunk, ezért semmi okunk pánikra, óvintézkedésekre, homlokráncolásra. Ebben az idilli állapotban aludtam végig az éjszaka hátralévő részét.
Ha zuhog, nem zavar, mert a sok korrektori munkám elfoglal. Ha hőség dúl, különösebben az se, mert a ventilátorok – legalábbis eddig – derekasan visszahűtöttek, amennyire kellett. Azért nem bánnám, ha egy kicsit konszolidálódna az időjárás, és elviselhetőbb keretek között maradna.
Körülöttem nagy az élet. Reggel mindenki siet programjára. Sok megoldandó szerveznivaló akad, szoros határidőkkel. ÖKI, Szentjánosbogár-iroda, Szent István Társulat, dokik, átigazolás…
Új élet van kibontakozóban.
Egy új ember.
Ember, aki mint ilyen kedvesebb és értékesebb létező az egész teremtett univerzumnál. Nemrégiben újfent olvastam ezt a meglepő, de igaz kitételt a családlexikont javítgatva. És megint elcsodálkoztam ennek az igazságán.
Nemcsak a verebeknél érünk többet…
Még egy napi hír.
Mica 10 év kihagyás után a billentyűk elé ült, fellapozta rég nem látott zongorakottáját és nosztalgiázott.
Rohan az idő...
Eheu! Fugaces
labuntur anni,